Elbukta a bizalmi szavazást a lengyel miniszterelnök, megnyílhat az út Donald Tusk kormányalakítása előtt

Jelentős különbséggel, 266/190 arányban utasította el a jelenlegi miniszterelnök, Mateusz Morawiecki kormányalakítási szándékát a lengyel parlament a hétfő délután megtartott bizalmi szavazáson, a Deutsche Welle beszámolója szerint. A jelenlegi kabinetet a Jog és Igazságosság PiS potenciális szövetségeseként számon tartott szélsőjobboldali Konföderáció is leszavazta.
Bár a kormányfői posztot 2017-óta betöltő politikus és az őt támogató PiS elvesztette többségét a Szejmben az október 15-én tartott választásokon, továbbra is a legnagyobb parlamenti párt a PiS-é, ezért Andrzej Duda lengyel elnök Morawieckit bízta meg kormányalakítással, nem pedig a parlamenti többséget szerző Donald Tusk vezette EU-párti erőket.
A bizalmi szavazás eredménye fordulópontot jelenthet, hiszen a törvények szerint Duda államfőnek hamarosan új jelöltet kell felkérnie a kormányalakításra, aki minden valószínűség szerint Tusk lesz, és erről még hétfőn dönthet a lengyel parlament.
Donald Tusk 2007 és 2014 közt Lengyelország miniszterelnöke, 2014 és 2019 közt pedig az Európai Tanács elnöke volt. Tusk a közelmúltban ígéretet tett arra, hogy újjáépíti Lengyelország kapcsolatait Brüsszellel, hogy biztosítsa a hozzáférést országot övező jogállamisági viták miatt befagyasztott uniós forrásokhoz.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!