Erdoğan: Netanjahut háborús bűnösként fogják bíróság elé állítani

2023. december 4. – 12:51

Másolás

Vágólapra másolva

Recep Tayyip Erdoğan török elnök az Iszlám Együttműködési Szervezet (OIC) egyik isztambuli bizottságának ülésén tartott beszédében azt mondta, Gáza palesztin föld, és mindig is a palesztinoké lesz, Benjámin Netanjahut pedig háborús bűnösként fogják bíróság elé állítani Izrael Gázai övezetben zajló offenzívája miatt. A török elnök ismét „Gáza mészárosaként” hivatkozott az izraeli miniszterelnökre.

Erdoğan már november végén is arról beszélt, hogy Benjámin Netanjahu Gáza mészárosaként írta be a nevét a történelemkönyvekbe; tetteivel kockára teszi a világ zsidóságának biztonságát, a „Gázában elkövetett gyilkosságokkal” erősíti a nemzetközi antiszemitizmust.

A két ország kapcsolatai a Hamász október 7-i terrortámadása, majd az arra adott izraeli katonai válasz után kerültek mélypontra. Izrael elővigyázatosságból már a háború kezdetén visszahívta törökországi diplomatáit, majd Ankara is hazarendelte a tel-avivi követség munkatársait.

(Guardian)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!