Emberi jogi szervezetek szerint Izrael nem tájékoztatja elég hatékonyan a gázai civileket

2023. december 4. – 10:31

Másolás

Vágólapra másolva

Izrael úgy folytatta szárazföldi offenzíváját és légicsapásait, hogy „nem tett megfelelő óvintézkedéseket a civilek védelmére” – jelentette ki Sari Bashi, a Human Rights Watch programigazgatója a BBC műsorában. A jogvédő szerint az izraeli hadsereg nem figyelmezteti elég hatékonyan a gázai civileket, és úgy utasítja őket, hogy „utazzanak biztonságos helyre”, hogy a Gázai övezet lassan kifogy a biztonságos helyekből.

„Azt mondták az embereknek, hogy meneküljenek, de nincs olyan biztonságos hely, ahová mehetnének, és nincs is biztonságos út, ami odavezetne” – mondta. Bashi szerint az elégtelen tájékoztatást jelzi, hogy az IDF QR-kóddal ellátott szórólapokon és közösségi médiás posztokon keresztül tájékoztatja a lakosságot. A kód egy folyamatosan frissülő térképre vezetné a civileket, hogy lássák, milyen irányokba tudnak menekülni a lakóhelyükről, de a folyamatos áramkimaradásokkal és internethiánnyal küzdő gázaiak ezt aligha tudják használni.

Bashi állítása szerint az izraeli hadsereg azokra a területekre is légicsapásokat mér, amelyeket korábban biztonságos evakuációs útvonalakként jelöltek meg.

A Palesztina Vörös Félhold Társaság a humanitárius szervezet tagjai sérülteket szállítanak a Nasszer kórházba a Hán Júniszt ért izraeli légicsapásokat követően 2023. december 4-én – Fotó: Ibraheem Abu Mustafa / Reuters
A Palesztina Vörös Félhold Társaság a humanitárius szervezet tagjai sérülteket szállítanak a Nasszer kórházba a Hán Júniszt ért izraeli légicsapásokat követően 2023. december 4-én – Fotó: Ibraheem Abu Mustafa / Reuters

James Elder, az ENSZ gyermekvédelmi szervezetének, az Unicefnek a szóvivője is aggodalmát fejezte ki a Gázai övezet déli részén zajló izraeli katonai akció miatt. „A legmagasabb szintekről érkezett a nagyon határozott üzenet, hogy ami északon történt – az a borzalom, amit az emberek ott elszenvedtek – nem történhet meg délen. Nos, abszolút ez történik” – mondta Elder. Becslése szerint „minden tizedik percben bombák hullanak”, az emberek kimerültek és nem érzik biztonságban magukat.

Az ENSZ becslései szerint eddig 1,8 millió gázai lakos kényszerült elhagyni lakóhelyét.

(BBC, BBC)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!