Az izraeli hadsereg tagadja, hogy tudott volna a Hamász támadási tervéről

2023. december 4. – 09:53

Másolás

Vágólapra másolva

Az izraeli hadsereg visszautasította azt a nemrégiben megjelent jelentést, amely szerint előzetes tudomása volt a Hamász határon túli támadási terveiről.

A New York Times (NYT) december 1-jén számolt be arról, hogy egy jelentés szerint az izraeli hadsereg több mint egy évvel az október 7-i véres terrortámadás előtt tudott a Hamász Izrael elleni támadás tervéről. A cikk a jelentés alapján azt állította, széles körben ismert volt az izraeli katonai és hírszerzési tisztviselők között a Hamász mintegy 40 oldalas, „Jerikó fal” kódnevű haditerve,, amely pontosan felvázolta azt a fajta támadást, amely október elején több mint 1200 ember halálát okozta Izraelben. Az izralei tisztviselők viszont a Hamász képességeihez képest túl ambíciózusnak ítélték a terveket, és nem vették komolyan. A jelentést ebben a cikkünkben részleteztük.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) először nem akarta kommentálni a NYT cikkét, pár nappal később az X-en mégis reagáltak. „Nevetséges, hogy bármilyen összeesküvés-elméletet próbálnak népszerűsíteni” – közölte Jonathan Conricus, az IDF szóvivője a közösségi platformon közvetített sajtótájékoztatón.

„Természetesen kategorikusan tagadom, hogy ez bármilyen szándékkal történt volna”.

Azt viszont elismerte, hogy október 7-én „az IDF nem tudta azt nyújtani, amit kellett volna – vagyis a védelmet és a biztonságot – az izraelieknek”, ezért a hadsereg átfogó felülvizsgálatot fog végezni, amint legyőzte a Hamászt – ígérte. „A szakmai vizsgálat mindent aprólékosan át fog nézni. A végére járunk annak, hogy mi történt, hogyan történt, és hogyan lehet megelőzni”.

(BBC)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!