Húszi gerillacsapat foglalt el egy hajót a Vörös-tengeren, román állampolgár is van a legénységben
A román külügy jelenlegi információi szerint egy román állampolgárságú tagja is van a Galaxy Leader nevű teherhajó legénységének, amelyet vasárnap foglyul ejtettek a Vörös-tengeren a húszi lázadók, tudósít az Agerpres.
A Reuters korábban megírta, hogy a jemeni húszik, a világ legszívósabb gerillái között számontartott csapatok elfoglaltak egy brit tulajdonú és japán üzemeltetésű teherhajót a Vörös-tenger déli részén. Izrael az incidenst „iráni terrorcselekménynek” nevezte, amelynek következményei vannak a nemzetközi tengeri biztonságra nézve.
A húszik közölték, hogy lefoglaltak egy hajót az említett területen, de azt izraeli hajónak minősítették. „A hajó legénységét az iszlám elveknek és értékeknek megfelelően kezeljük” – mondta a csoport szóvivője, utalva az izraeli beszámolóra.

A japán kormány szóvivője hétfőn megerősítette a Nippon Jusen által üzemeltetett Galaxy Leader nevű hajó elfogását, hozzátéve, hogy Japán a húszikhoz fordul, miközben a szaúdi, ománi és iráni hatóságok segítségét kéri a hajó és legénysége gyors szabadon bocsátása érdekében. „Határozottan elítéljük az ilyen cselekményeket” – mondta Hirokazu Matsuno kabinetfőtitkár egy sajtótájékoztatón. Mint mondta, a legénység tagjai között nincs japán állampolgár.
A Galaxy Leader tulajdonosa a Man-szigeti székhelyű Ray Car Carriers nevű cég, amely az LSEG adatai szerint a Tel-Avivban bejegyzett Ray Shipping egyik egysége.
A hajó elfoglalásáról videót töltöttek fel az X-re:
A japán Nippon Yusen, ismertebb nevén NYK közölte, hogy a vállalat munkacsoportot hozott létre, hogy további információkat gyűjtsön, többek között a Fülöp-szigetekről, Bulgáriából, Ukrajnából, Romániából és Mexikóból származó 25 fős legénység biztonságáról. A hajó Európából Indiába tartott, rakomány nélkül – közölte egy szóvivő.
A múlt héten a húszi vezetés közölte, hogy erőik további támadásokat fognak intézni Izrael ellen, és célba vehetik az izraeli hajókat a Vörös-tengeren és a Bab al-Mandeb-szorosban.
A román külügyi tárca hétfőn megerősítette, hogy az intézményközi válságstáb már elindította a román állampolgárokat érintő ilyen esetekben alkalmazott eljárást.
„Az intézményközi válságstáb a többi illetékes hatósággal és a nemzetközi partnerekkel együttműködve figyelemmel követi a helyzetet és lépéseket tesz a megoldására” – áll a közleményben.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!