Nem akadt kihívója Demeter Szilárdnak, öt évre ül be most a főigazgatói székbe

Mindössze kétmondatos közleményt adott ki szombaton a magyarországi Kulturális és Innovációs Minisztérium, szúrta ki a Telex, amelyben arról tájékoztat, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetői pozíciójára kiírt pályázati felhívás benyújtási határideje 2023. november 16-án 17 órakor lejárt, és a vezetői posztra egyetlen pályázat érkezett, benyújtója Demeter Szilárd Csaba.

A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatói posztjára még októberben írtak ki pályázatot, mivel az intézményt vezető Demeter Szilárd öt éves mandátuma lejárt.

A pályázattal kapcsolatban a Telex meg is kereste Demeter Szilárdot, hogy a pályázat kiírása azt jelenti-e, hogy távozik a PIM éléről, illetve tervezi-e, hogy pályázik a főigazgatói posztra. Demeter később a Mandineren megjelent közleményében tisztázta, hogy ismét megpályázza a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatói tisztségét.

A fideszes kultúrpolitika egyik meghatározó szereplőjét 2018-ban Kásler Miklós, korábbi emberi erőforrások miniszter bízta meg ideglenesen a PIM vezetésével, 2019. február 1-től nevezték ki véglegesen főigazgatónak.

A pályázati felhívás szerint mesterfokozatú végzettséggel és szakirányú képzettséggel, illetve jogász vagy közgazdász szakképzettséggel rendelkező embert keresnek a főigazgatói tisztségre. Előnyt jelent „a magyar irodalom külföldi megismertetésében szerzett jártasság, továbbá nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezés az irodalom és a gyűjtőkör tekintetében hasonló szakmai profilú muzeális intézmények élén.” Fontos még a „jó kapcsolatteremtő, érdekegyeztető és kommunikációs készség” is. A jelentkezőknek 30 napjuk volt pályázni.

Demeter újabb mandátuma 5 évre szól majd.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!