Izrael megerősítette, hogy meghalt egy fogva tartott 19 éves katonájuk

Izrael megerősítette egy Gázában fogva tartott 19 éves katona halálát, miután a Hamász nyilvánosságra hozta a holttestéről készült képeket. Úgy tűnik, ez az első alkalom, hogy Izrael megerősítette a Hamász ilyen állítását.

Az izraeli hadsereg közleménye szerint Noa Marciano a határvédelmi alakulat besorozott közlegényeként szolgált. Halálának körülményeit nem kommentálták, „egy terrorszervezet által elrabolt halálos áldozatnak” nevezték.

Noa Marciano – Fotó: Izraeli Védelmi Erők (IDF)
Noa Marciano – Fotó: Izraeli Védelmi Erők (IDF)

A Hamász állítása szerint egy izraeli légicsapás végzett vele. A terrorszervezet közzétett egy korábban készült felvételt, amely Marciano azonosította magát, és elmondta, hogy négy napja tartják fogva a Gázai övezetben. A videón ezután állóképek láthatók egy hasonló külsejű fiatal nőről, aki egy véres lepedőn fekszik. Egy közeli képen fejsérülés látható. A Hamász képaláírása szerint Marciano „a cionista ellenség légicsapásában” halt meg múlt csütörtökön.

(Sky News)

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!