Terrortámadást szervezhetett Brazíliában a Hezbollah, két embert letartóztattak
A brazil szövetségi rendőrség egy átfogó akció keretében fogta el a két, valószínűsíthetően a libanoni terrorszervezethez köthető férfit még szerdán, akik a rendelkezésre álló információk szerint az országban élő zsidó közösség ellen tervezhettek támadásokat. Egyiküket São Paulóban, az ország legnagyobb repterén fogták el, a hivatalos tájékoztatás szerint ő éppen akkor érkezett meg Libanonból, valószínűleg azért, hogy átadja a már Brazíliában lévő társának a támadások terveit.
A nyomozók szerint a két férfi zsidó épületek, többek közt zsinagógák ellen akart támadásokat elkövetni.
A Hezbollah eleinte iráni vezetéssel, később már önállóan kiterjedt nemzetközi hírszerző hálózatot alakított ki, és Argentínától Bulgáriáig több országban hajtott végre terrortámadásokat izraeliek ellen, bár az utóbbi években a titkosszolgálatok egyre eredményesebben fülelik le a merényletre készülődő sejteket. A terrorszervezetről, illetve arról, hogy Izrael és a Hamász konfliktusának újabb fellángolásával még félelmetesebb ellenfelei lehetnek Izraelnek, ebben a cikkben írtunk részletesen.
Friss bejegyzések
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás