Az Orvosok Határok Nélkül minden tagja elhagyta a Gázai övezetet

Az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi szervezet mind a 22 munkatársa elhagyta a Gázai övezetet. A csapat október 7. óta tartózkodott a háborús övezetben, a rafahi határátkelőn keresztül léptek be Egyiptomba.

„A nemzetközi személyzetből álló új csapatot, köztük egy speciális orvosi csoportot már kijelölték, készen állnak a Gázába való belépésre, amint a helyzet lehetővé teszi, hogy támogassuk a humanitárius és egészségügyi reagálást” – közölte a jótékonysági szervezet.

Hozzátették, hogy sok palesztin kollégájuk „továbbra is dolgozik a területen, és életmentő ellátást nyújt a Gázai övezetben, miközben a kórházak és az egészségügyi személyzet legalapvetőbb védelme sem garantált”.

„Azoknak, akik el akarják hagyni Gázát, további késedelem nélkül meg kell azt engedni. A visszatérés jogát is meg kell adni” – írták. Kiemelték, hogy „a kritikusan szükséges humanitárius készleteket és személyzetet be kell engedni Gázába, ahol a kórházak túlterheltek, és az egészségügyi rendszer a teljes összeomlás előtt áll”.

(CNN)

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!