Scholz: Németország helye Izrael mellett van

213

Olaf Scholz Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Németországnak kötelessége kiállni Izrael állam létezése mellett.

A német kancellár Tel-Avivba látogatott, hogy szolidaritását fejezze ki Izraellel. „Ahogy a múlt héten a parlamentben is mondtam, Németország helye csak Izrael oldalán lehet a nehéz időkben. Izrael és polgárainak biztonsága Németország államérdeke. És a német parlament egyhangúlag támogatja ezt az álláspontot” – mondta.

Scholz megjegyezte, hogy Németországnak a történelméből és szerepéből fakadóan kötelessége kiállni Izrael állam létezése mellett. Emellett elítélte a Hamász támadásait. Berlin mindent megtesz annak érdekében, hogy ez a konfliktus ne eszkalálódjon az egész térségben – tette hozzá.

„Kifejezetten figyelmeztetek minden szereplőt, hogy tartózkodjon a külső beavatkozástól ebbe a konfliktusba. Ez súlyos, megbocsáthatatlan hiba lenne. Az elmúlt napokban ezt az üzenetet különböző csatornákon keresztül eljuttattuk azokhoz, akiket érint” – mondta Scholz.

A kancellár azt is mondta a sajtótájékoztatón, hogy tárgyaltak Netanjahuval arról, hogyan lehetne a lehető leggyorsabban humanitárius segélyt eljuttatni a Gázai övezetben élő civilekhez.

„Meg akarjuk védeni a civileket és meg akarjuk akadályozni a civil haláleseteket”

mondta.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!