A BBC is hitelesítette a Gázavárosból menekülőket ért légicsapás videóját, legkevesebb 12 ember halt meg
A Washington Post után a BBC is hitelesítette azt a videót, melyen egy légicsapás palesztin áldozatai láthatóak. A Hamász szerint az áldozatok éppen Gázavárosból menekültek dél felé, amikor egy izraeli légicsapás érte a konvojt. A Hamász szerint a támadásnak 70 halottja és 200 sérültje volt.
A BBC tényellenőrei szerint legkevesebb 12 ember halt meg, többnyire nők és gyerekek – néhányan közülük öt év alattiaknak tűnnek. vannak, akik a teherautó platóján fekszenek – mások körülöttük az úttesten. Az árnyékok helyzetéből a felvételen arra lehet következtetni, hogy a támadás helyi idő szerint 17:30 körül történhetett.
Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy kivizsgálja az ügyet. A Sky Newsnak az IDF egyik tisztje azt nyilatkozta, hogy nem tudnak arról, hogy légicsapást indítottak volna akkor és ott, ahol a konvoj volt. A felkavaró videón véres holttestek láthatóak, köztük gyerekek, is, ezért kizárólag erős idegzetű olvasóinknak javasoljuk megnézését ebben a posztban.
Friss bejegyzések
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom