Összecsaptak a palesztinbarát tüntetők és a rendőrök Párizsban
Összecsapott a párizsi rendőrség egy palesztinbarát tüntetés résztvevőivel – írja a BBC.
Több százan gyűltek össze a fővárosban, hogy elítéljék az Izrael által a Gázai övezet ellen végrehajtott támadásokat, annak ellenére, hogy a kormány korábban betiltotta az ilyen jellegű gyűléseket. A rendőrség könnygázt és vízágyúkat vetett be a tüntetők ellen.
„Izrael gyilkos és Macron a bűntársa” – skandálták a demonstrálók. Emmanuel Macron francia elnök korábban elítélte a Hamász palesztin fegyveres csoport halálos támadását, és szolidaritását fejezte ki Izraellel.
Franciaország arra hivatkozva tiltotta be az ilyen tüntetéseket, hogy azok alkalmasak a közrend megzavarására. A Hamász dél-izraeli támadása óta 100 antiszemita cselekményt regisztráltak. Gérald Darmanin belügyminiszter a szabályokat megszegő külföldiek kitoloncolásával fenyegetőzött. Az országban mintegy 500 ezer fős zsidó közösség él, és nagyjából 5 millió muszlim lakik.


A berlini rendőrség szintén betiltotta a tervezett palesztinbarát tüntetéseket, az antiszemita kijelentések és az erőszak dicsőítésének veszélyére hivatkozva.
Olaf Scholz német kancellár „zéró toleranciát” hirdetett az antiszemitizmussal szemben. Közölte a parlamentben, hogy betiltják azt a palesztinbarát csoportot, amely szombaton izraeli civilek meggyilkolását ünnepelte.
Friss bejegyzések
Te + 3,5% = Transtelex
Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!
Felajánlom