Egymillióan tüntettek a lengyel kormány ellen Varsóban

370

Több tízezer ember gyűlt össze Varsó központjában egy kormányellenes tüntetésen, írja a Reuters. Később a Gazeta Wyborcza azt írta, hogy mintegy egymillióan vettek részt a megmozduláson.

Lengyelországban két hét múlva lesznek választások, és bár közvélemény-kutatások szerint a PiS megnyerheti a szavazást, küzdhet a többség megszerzéséért, mert rengetegen elégedetlenek a megélhetési költségek emelkedésével és a demokratikus fékek és ellensúlyok eróziójával.

Az ellenzék azt reméli, hogy ez lesz az elmúlt évtizedek eddigi legnagyobb kormányellenes tüntetése, és ösztönözni fogja a választókat a szavazásra.

„Nagy változás következik. Ez Lengyelország újjászületésének jele” – mondta Donald Tusk, a Polgári Platform (PO) vezetője a varsói központban összegyűlt tömegnek.

Tusk, az Európai Tanács egykori elnöke azt mondta: a PiS célja lehet, hogy Lengyelország kilépjen az Európai Unióból. Ezt a párt egyébként tagadja. Tusk szerint ez a választás döntő fontosságú a kisebbségek és a nők jogai szempontjából.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!