Hajrá Székelyföld! – üzente a sepsiszentgyörgyi polgármester a korzikai autonómia megvalósulásának hírére
2023. szeptember 28. – 14:11
Emmanuel Macron francia elnök csütörtökön bejelentette, hogy új korszak kezdődhet Korzika és Franciaország történelmében azzal, hogy ezentúl Korzikát autonóm tartományként tartanák számon, írja az AFP-re hivatkozva a G4Media. Az első romániai reakció a hírre természetesen Székelyföldről érkezett, a sepsiszentgyörgyi polgármester Facebook-reakcióját ki is szúrták a bukaresti hírportálok, és már arról írnak, hogy „korzikai mintára” autonómiát követel az RMDSZ-es elöljáró.
Korzika autonóm státuszának mihamarabbi elismerését Macron elképzelése szerint úgy működne, hogy annak önrendelkezési jogát a francia alkotmányban is iktatnák, viszont a Bonaparte Napóleon szülőhelyeként ismert sziget továbbra is a francia köztársaság kötelékén belül belül maradna.
„Támogatom, hogy az alkotmányban, annak saját cikkében ismerjék el a korzikai szigetközösség sajátosságát, a történelmi, nyelvi és kulturális szigetközösség jellegét” – mondta Macron.
Franciaország elnöke hat hónapos határidőt szabott a korzikai kormánynak és a vezetőknek, hogy kidolgozzák a szükséges dokumentumokat. Ennek alapján kezdik majd el az alkotmánymódosítás folyamatát és Korzika autonómiájának megteremtését.
Antal Árpád: Korzika autonómiája mérföldkövet jelent az európai nemzeti kisebbségek tekintetében is
„Korzika autonóm lesz! Történelmi pillanat következett be Franciaországban, amely mérföldkövet jelent az európai nemzeti kisebbségek tekintetében is!” – osztotta meg a hírt Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere Facebook-oldalán.
„Abban a Franciaországban, mely eddig mereven elzárkózott az autonómia minden formájától, a francia köztársasági elnök kihirdette a francia állam azon szándékát, hogy hat hónapon belül létrehozzák Korzika autonómiáját. Ez azt jelenti, hogy a francia állam Macron szavai szerint »elismeri a korzikai közösség specifikus voltát, történelmi, nyelvi és kulturális tekintetben egyaránt«, valamint azt is, hogy ezt a francia alkotmányba belefoglalják” – fejtette ki gondolatát Antal Árpád.
Elmondása szerint a székelyek is ezt szeretnék. Pontosabban, hogy a román alkotmányban egy hasonló cikkelyben maga a román állam szögezze le Székelyföld autonómiáját.
„Látjuk, hogyan alakul át Európa a szemünk előtt és azt jelzésértékűnek tartom, hogy az utolsó nagy nemzetállam is beadta a derekát abban a tekintetben, hogy elismeri a nemzeti közösségek autonómiaigényét. Hajrá Székelyföld, hajrá székelyek!” – tette hozzá Sepsiszentgyörgy polgármestere.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!