Kétezernél is több halottja van a marokkói földrengésnek

2023. szeptember 10. – 08:27

Kétezernél is több halottja van a marokkói földrengésnek
Egy asszony a falu romjai között Marrákes közelében – Fotó: Fadel Senna / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Meghaladta a kétezret a marokkói földrengés halálos áldozatainak száma az észak-afrikai ország belügyminisztériumának szombat esti közleménye szerint – írta az MTI. Jelenleg már 2012 halottról tudni.

A sérültek száma 2060, közülük 1404-en válságos állapotban vannak.

„A mentési munkálatok jelenleg is zajlanak, a hatóságok kitelepítik a veszélyeztetett régiókban élőket” – idézte az MTI a marokkói belügyminisztérium közleményét.

Az országot péntek éjjel rázta meg a rabati székhelyű geológiai központ szerint 7-es erősségű rengés, amelynek epicentruma a közép-marokkói Al-Hauz tartományban, Marrákestől 72 kilométerre délnyugatra volt. Az amerikai földtani intézet (USGS) 6,8-as erősségűnek mérte a földmozgást. (A földrengésről itt olvashat egy helyszíni beszámolót.)

A belügyi tárca közlése szerint a halottak nagy részét, 1293 embert a Magas-Atlasz-hegységben lévő al-Hauzban, illetve 452 embert, a közelben lévő Tarudantban találták. Al-Hauzban a hadsereg tábori kórházat hozott létre – tudatta a MAP marokkói hírügynökség.

Az epicentrumhoz legközelebb eső városban, Marrákesben több történelmi jelentőségű épület megrongálódott, az UNESCO világörökségi listáján is szereplő belvárosban egy mecset minaretje leomlott.

„Marokkónak hatalmas szüksége van a segítségre, és nem csupán az elkövetkezendő egy-két hétben. Hónapokban, sőt években számolunk” – jelentette ki Hossam Elsharkawi, a Nemzetközi Vöröskereszt közel-keleti és észak-afrikai irodavezetője.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!