Kína elrendelte, hogy a kormányzati tisztviselők ne használjanak iPhone-t a munkahelyükön

2023. szeptember 6. – 13:43

Másolás

Vágólapra másolva

Kína elrendelte, hogy a központi kormányzati szervek tisztviselői ne használjanak iPhone-t és más külföldi márkájú készülékeket a munkahelyükön – írja a Wall Street Journal.

Ahogy arról az MTI is beszámolt, Kína az adatbiztonságra hivatkozva több új jogszabályt fogadott el, és új megfelelési követelményeket vezetett be a vállalatok számára. Májusban az ország sürgette a nagy állami tulajdonban lévő vállalatokat, hogy vállaljanak kulcsszerepet abban, hogy az ország technológiailag önellátóvá váljon.

Kína és az Egyesült Államok viszonya feszült, mivel Washington a szövetségeseivel együtt igyekszik megakadályozni, hogy a Kína hozzáférjen olyan fontos eszközökhöz, amelyekre szüksége van ahhoz, hogy továbbra is versenyképes maradhasson a csipiparban, valamint több nyugati ország is kitiltotta az informatikai és távközlési rendszeréből egyes kínai gyártók termékeit.

Sem a kínai kormány, sem az Apple nem reagált még az üggyel kapcsolatos megkeresésekre.

Bár a telefonokat még nem, de a TikTok használatát az Európai Parlament is betiltaná a nemzeti kormányok minden szintjén és az uniós intézményekben is.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!