Betiltják a francia iskolákban az abaja viselését, amit a muszlim nők hordanak
A francia oktatási miniszter, Gabriel Attal a TF1 csatornáján közölte, hogy betiltják az iszlám vallás egyik jellemző női ruhadarabjának, az abajának a viselését az iskolákban. Attal azzal magyarázta a döntést, hogy a hosszú és bő abaja sérti a francia oktatási törvényeket, és gondoskodik róla, hogy minden iskolaigazgató még a tanévkezdés előtt értesüljön az új szabályról, írja a France24.

Franciaországban 2004 márciusában hoztak egy törvényt, amely megtiltja, hogy az iskolákban a diákok olyan ruhadarabokat viseljenek, amelyekkel a diákok a vallási hovatartozásukat képviselik, mint például az iszlám fejkendő a nőknél vagy a zsidó kipa. Az abaja eddig nem szerepelt a tiltott darabok listáján, a mostani bejelentést is hónapok óta tartó vita előzte meg. A vita azután kezdett lángra kapni, hogy 2020 októberében egy csecsen férfi lefejezte Samuel Paty történelem–földrajz szakos tanárt, aki Mohamed prófétáról mutatott egy szatirikus rajzfilmet a diákjainak, valamint a Charlie Hebdo-ügyről és a véleményszabadságról beszélt nekik.
A Francia Muszlim Hit Tanács (CFCM) testülete szerint a ruhadarabok önmagukban nem számítanak „vallási jelképeknek”.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!