Hivatalos Jevgenyij Prigozsin halála, a genetikai vizsgálatok megerősítették, hogy rajta volt a repülőn
A TASZSZ orosz hírügynökség közlése szerint a vizsgálatokkal a háromfős személyzetet, valamint a hét utast is sikerült azonosítani, és mint kiderült, ezek egybevágnak a gép korábban közölt utaslistájával. Azt hogy két Wagner-vezér rajta volt a lezuhant gépen, szerda este az orosz légügyi hatóság is megerősítette, de így most már biztos, hogy
Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-zsoldossereg vezetője és a zsoldossereg másik alapítója, Dmitrij Utkin is életét vesztette a tveri régióban történt balesetben.
Azt egyelőre még mindig nem tudni, hogy pontosan mi történt, de a gép fekete doboza már előkerült, ez alapján pedig kiderülhet, hogy mi okozta a gép lezuhanását és ezzel a fedélzeten utazó tíz ember halálát. Prigozsin gépe pontosan két hónappal a sikertelen puccskísérlete után zuhant le, a történteket a Telexen Rácz András Oroszország-szakértővel, a Corvinus Egyetem oktatójával elemeztük.
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!