Rakéta csapódott be Csernyihiv központjában, heten meghaltak, köztük egy gyerek is

2023. augusztus 19. – 11:17

frissítve

Rakéta csapódott be Csernyihiv központjában, heten meghaltak, köztük egy gyerek is
Egy férfi sétál az orosz ellenőrzés alatt álló ukrajnai Mariupolban – Fotó: Alexander Ermochenko / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Vagy ők, vagy mi – írta le újabb gondolatait a háborúról Dmitrij Medvegyev Telegramon. A volt orosz elnök azt fejtegeti, hogy a Nyugat előbb-utóbb belefárad a tőle idegen Ukrajna támogatásába, és könyörögni fognak majd, hogy tárgyalóasztalhoz ülhessenek. De akkor már hiába nyalogatják sebeiket, siratódalokat énekelve: késő lesz. Oroszország ugyanis addig nem nyugszik, amíg porig nem rombolja Ukrajnát, még ha az évekbe, évtizedekbe is telik.

„Nincs más választásunk: vagy mi pusztítjuk el az ellenséges politikai rendszerüket, vagy a kollektív Nyugat fogja végül elpusztítani Oroszországot. És ebben az esetben velünk együtt fognak elpusztulni” – céloz országa nukleáris erejére a volt orosz elnök.

Csak felnőtteknek!

18

A megtekinteni kívánt oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozni szeretné a korhatáros tartalmak elérését a számítógépén, akkor használjon megfelelő szűrőprogramot!

A megtekinteni kívánt oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

A halálos áldozatok száma nem, a sebesülteké viszont tovább emelkedett a szombat délelőtti, csernyihivi robbanás után. A csernyihivi polgármester szerint szombat délutánra a sérültek száma már 117-re nőtt, írja a Guardian. Korábban írtuk, hogy a támadásban hetek haltak meg, köztük egy gyerek is.

Az észak-ukrajnai Csernyihiv városának egyik központi terére egy orosz rakéta csaódott be – közölte korábban az ukrán belügyminisztérium. A Kyiv Independent által idézett Viacseszlav Csaus, Csernyihiv terület kormányzója helyi idő szerint 11 óra 41 perckor közölte, hogy a támadáshoz „valószínűleg ballisztikus rakétát” használtak. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elítélte a támadást, és felszólította a világot, hogy „álljon ki az orosz terror ellen”, miután a bejelentett rakétacsapás egy „átlagos szombatot” a „fájdalom és veszteség napjává” változtatott.

A korábbi ötről hétre emelkedett a helyi idő szerint szombat dél előtti, csenyihivi rakétatámadás áldozatainak száma, a sebesültek pedig még ennél is sokkal többet, körülbelül kilencvenen vannak – írja a Reuters az ukrán belügy tájékoztatása alapján. Az áldozatok között egy gyerek is van. A Guardian korábbi beszámolója szerint többen éppen a templomba tartottak, amikor a becsapódás történt. A sérültek között is van több gyerek.

Úgy tudni, hogy a találat a színház és az egyetem épületét érte, a színházban pedig éppen egy drónokról szóló kiállítást tartottak, amin gyerekek is részt vettek.

Több tucatnyian megsérültek és hivatalos tájékoztatás szerint öt ember életét vesztette az ukrajnai Csernyihivben szombaton délelőtt, amikor egy rakéta becsapódott a város központjába. A Telex Ukrajnában tartózkodó munkatársai szerint a találat a színház épületét érte, ahol drónokról szóló kiállítást tartottak, az épületben voltak gyerekek is. Ők úgy tudják, eddig hat halottról és 11 sérültről van hír. A becsapódásról videó is készült:

Legkevesebb öt ember meghalt és harminchét pedig megsebesült, miután egy orosz rakéta becsapódott be az észak-ukrajnai Csernyihiv városának egyik központi terére – közölte az ukrán belügyminisztérium. A Kyiv Independent által idézett Viacseszlav Csaus, Csernyihiv terület kormányzója helyi idő szerint 11 óra 41 perckor közölte, hogy a támadáshoz „valószínűleg ballisztikus rakétát” használtak. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elítélte a támadást, és felszólította a világot, hogy „álljon ki az orosz terror ellen”, miután a bejelentett rakétacsapás egy „átlagos szombatot” a „fájdalom és veszteség napjává” változtatott.

Twitteren azt írta, hogy a rakéta Csernyihiv központjába csapódott be, ahol egy egyetem és színház is van. „Részvétem mindenkinek, aki elvesztette szeretteit. A hatóságok a helyszínen vannak. ”

Csernyihiv, amely a háború során heves harcok terepe volt, a belarusz határ közelében fekszik. (Guardian)

Több ezer, de akár több tízezer elítélt is szabadulhatott azért, mert vállalta, hogy hat hónapig szolgál a Wagner-zsoldoscsoport tagjaként az ukrajnai harcokban. Közöttük vannak olyanok is, akiket nők elleni erőszakért, gyilkosságért ítéltek el. Az áldozatok és családjaik most attól tartanak, hogy a szabadon engedett elítéltek visszatérnek hozzájuk, és folytatják a bántalmazást vagy bosszút állnak korábbi sérelmeikért. Az orosz hatóságoktól segítségre nem vagy csak alig számíthatnak a nőkkel szembeni erőszak esetén. Erről itt írtunk hosszabban.

Ulf Kristersson svéd miniszterelnökkel, a királyi családdal és más hivatalos személyekkel találkozik Svédországban Volodimir Zelenszkij, aki szombaton utazott a skandináv országba. Zelenszkij egy Telegram-posztban azt írta, azért utazik oda, hogy megköszönje nekik a háború során nyújtott támogatásukat.

„Elsődleges feladatunk az ukrán harcosok megerősítése a földön és a levegőben, a kétoldalú együttműködés fejlesztése, különösen a védelmi iparban, Ukrajna európai integrációja és a közös biztonság az euroatlanti térségben” – fogalmazott. (Guardian)

Az ukrán erők folytatták előrenyomulásukat délen a Mokri Jaly folyó mentén, és az orosz ellenállással szemben biztosították Urozsajnét, amit az ukrán fél sikerként könyvelhet el, ugyanakkor jelenleg mindkét fél küzd azért, hogy jelentős előnyöket érjen el az erős, kialakult védelmi pozíciókkal szemben – írja legfrissebb hírszerzési jelentésében a brit védelmi minisztérium.

Északon az orosz erők folytatták a támadásokat Kupjanszk térségében, de jelentős előretörést nem értek el. A fronton mindkét fél hasonló kihívással néz szembe: megpróbálják legyőzni a masszív védelmet, de csak korlátozott számú szabadon bevethető erő áll rendelkezésükre.

Az ukrajnai hadművelet parancsnokával más magas rangú katonai vezetőkkel találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnök az ország tizedik legnépesebb városában, Rosztov-na-Donuban, a műveleti csoport főhadiszállásán. A Kreml tájékoztatása szerint Putyin meghallgatta Valerij Geraszimov, a hadsereg vezérkari főnökét, aki Moszkva ukrajnai műveleteit irányítja, valamint más magas rangú katonai parancsnokok és tisztek beszámolóit is.

A Kreml közleménye nem tartalmazott további részleteket a találkozóról, és az sem derült ki, hogy mikor került rá sor. A RIA állami hírügynökség által közzétett videókon látható, amint Geraszimov üdvözli Putyint, majd rövid kézfogás után egy épületbe vezeti.

A találkozóra azután került sor, hogy Ukrajna ellentámadásos győzelmeket jelentett be a délkeleti fronton. (Reuters)

15 ellenséges drónt semmisített meg az ukrán légvédelem az éjszaka folyamán Ukrajna felett, akadtak azonban olyanok, amiket nem találtak el. A Reuters jelentése szerint a nyugati Hmelnyickij régió helyettes kormányzója arról adott tájékoztatást, hogy két ember megsebesült, és több tucat épületben keletkezett kár.

Oroszország a támadás kezdete óta rendszeresen támadja drónokkal és rakétákkal a harctértől távoli urajnai településeket. (Guardian)

A pénteki nap legfontosabb híreit ide kattintva olvashatja el.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!