Elengedné a Kreml a Wagner kezét, leépítések jöhetnek a zsoldoscsoportnál

Leépítések jöhetnek a Wagner-csoportnál, vagy legalábbis átszervezésekre lesz szükség a pénzügyi nyomás alatt álló zsoldosseregnél, írja vasárnap reggeli összefoglalójában a brit védelmi minisztérium.

A brit hírszerzés információi szerint elképzelhető, hogy a Kreml már nem fogja finanszírozni a Wagnert, a csoport június végi felkelése óta ugyanis az orosz állam több esetben is a zsoldosvezér Jevgenyij Prigozsin érdekeivel szemben hozott döntéseket.

Ha az orosz állam nem finanszírozza többé a Wagnert, akkor a britek szerint legvalószínűbb, hogy a belarusz hatóságok állhatnak majd be a finanszírozásba. A csoport hetek óta folyamatosan költözteti erőit Oroszországból Belaruszba, azonban a britek szerint ha Lukasenkóéknak kellene kifizetni a magánhadsereg szolgálatait, az jelentős és nem kívánt terhet jelentene az ország számára.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!