Sártenger lett a világ legnagyobb heavy metal fesztiválja, korlátozzák a bulizók számát

2023. augusztus 2. – 17:56

Másolás

Vágólapra másolva

A világ legnagyobb heavy metal zenei fesztiválja, a Wacken Open Air (W:O:A) kénytelen volt korlátozni a látogatók számát, miután a heves esőzések sártengerré változtatták a helyszínt – írja a France24.

Fesztiválozók küzdenek a sárral Wackenben – Fotó: Axel Heimken / AFP Fesztiválozók küzdenek a sárral Wackenben – Fotó: Axel Heimken / AFP
Fesztiválozók küzdenek a sárral Wackenben – Fotó: Axel Heimken / AFP

A fesztivál szerdán nyílt, négy napig tart, és nyolc színpadon 150 zenekart lehet megnézni. Az eső miatt azonban a 85 ezer helyett a teljes közönségszámot a már jelenlévő 50 ezer főre kell korlátozniuk a szervezőknek. A belépőárusítást is leállították, és azoknak, akik nem érkeztek meg keddig a helyszínre, azt tanácsolják, hogy forduljanak vissza, menjenek haza.

A szervezők a közösségi médiában a „kedves metálosoknak” küldött üzeneteikben sajnálkozásukat fejezték ki.

„Mindent megpróbáltunk, de sajnos nem tudunk senkit sem beengedni a Szentföldre”

– írták. A szervezők még nem döntötték el, hogy visszatérítik-e a pénzt azoknak, akiket végül nem fognak tudni beengedni, vagy inkább ingyen jegyet adnak neki a jövő évi fesztiválra. Elmondásuk szerint még soha nem kellett ilyen döntést hozniuk a fesztivál történetében.

Fesztiválozók segítenek betolni egy kisteherautót a fesztiválra – Fotó: Sandrine Mulas / Hans Lucas / AFP
Fesztiválozók segítenek betolni egy kisteherautót a fesztiválra – Fotó: Sandrine Mulas / Hans Lucas / AFP

Az időjárás-előrejelzések szerint az esőzés folytatódni fog. Azok a fesztiválozók, akiknek sikerült bejutniuk a helyszínre, örülnek a döntésnek. Lene Fuchs azt mondta, hogy a szervezők mindent megtettek a körülményekhez képest. Egyesek szerint viszont az egész rendezvényt le kéne fújni, mert a bokáig érő sárban balesetveszélyes lesz botorkálni, főleg esténként, ittasan.

Az 1989-ben indult Wacken a világ legnagyobb heavy metal találkozója, ami rendszeresen felvonultatja a szcéna legnagyobb bandáit. A brit Iron Maiden, az amerikai thrash metal együttes Megadeth és a folk-punk Dropkick Murphys is a fellépők között szerepel idén.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!