Erdőtüzek égnek Athén közelében, egy gyújtogatót őrizetbe vettek

2023. július 17. – 21:10

Másolás

Vágólapra másolva

Két erdőtűz is lángolt Athén térségében hétfőn, a görög fővárostól délkeletre és nyugatra – írja az MTI.

Az Athéntól 27 kilométerre fekvő Kuvaraszban több lakóház is megégett. Negyven tűzoltóautó és 11 repülőgép segítségével mintegy 150 tűzoltó dolgozik a lángok megfékezésén. „Az erős széljárás miatt a tűz két óra alatt 12 kilométernyit terjedt” – mondta Joannisz Artopoiosz tűzoltósági szóvivő.

A rendőrség őrizetbe vett egy külföldi férfit is, akit gyújtogatással gyanúsítanak.

A görög televízióban mutatott felvételeken egy kiégett házat és több autót, valamint az égő aljnövényzetből felcsapó sűrű füstöt lehetett látni. A közeli Kalüvia település lángra kapott istállóiból megrémült lovakat menekítettek ki.

Tűzoltók oltanak egy erdőtűzben égő házat a délkelet-attikai Lagonisziben – Fotó: Dimitris Lampropoulos / 2023 Anadolu Agency
Tűzoltók oltanak egy erdőtűzben égő házat a délkelet-attikai Lagonisziben – Fotó: Dimitris Lampropoulos / 2023 Anadolu Agency

Legalább két település lakóit, egy nyári tábort és egy rehabilitációs központot ki kellett üríteni az Athéntól nyugatra található Lutráki közelében. A helyi polgármester a görög televízióban azt mondta, a nyári táborból 1200 gyereket menekítettek ki. A térségben 59 tűzoltó 19 tűzoltóautó és hét repülőgép segítségével küzdött a lángok ellen.

Tűzoltók küzdenek az erdőtűz ellen Irini településen, Lutráki üdülőváros közelében, Athéntól mintegy 80 kilométerre keletre – Fotó: Valerie Gache / AFP or licensors
Tűzoltók küzdenek az erdőtűz ellen Irini településen, Lutráki üdülőváros közelében, Athéntól mintegy 80 kilométerre keletre – Fotó: Valerie Gache / AFP or licensors

A görög meteorológiai szolgálat további tüzek veszélyére figyelmeztetett, miközben az országban újabb hőhullám várható a héten.

Görögországban 2021 augusztusában is komoly erdőtüzek pusztítottak, amelyekről itt írtunk korábban. Most épp a Cerberus nevű hőhullám okoz extrém forróságot Dél-Európában. A hőhullámokat egyre nehezebb elviselni, de valamennyire fel lehet rájuk készülni – ebben a cikkünkben adunk néhány hasznos tanácsot arról, mit lehet tenni a melegben.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!