Órákon át fejjel lefelé lógtak az utasok egy amerikai hullámvasúton

2023. július 5. – 14:38

Másolás

Vágólapra másolva

A vidámparkoktól szorongók egyik legrosszabb rémálma valósult meg egy wisconsini fesztiválon: a hullámvasút pont ott hibásodott meg, ahol fejjel lefelé haladt, így az utasok órákon keresztül lógtak szintén fejjel lefelé a járművön, amíg meg nem érkezett a tűzoltóság, írja a CNN.

A mentést vezénylő tűzoltóparancsnok szerint mechanikai hiba volt a probléma, de részleteket nem közölt, a mentés pedig pontosan a szerencsétlen helyezkedés miatt tartott sokáig. Azt is mondta, hogy a vasutat nemrég vizsgálták meg az állami hatóságok, és akkor még nem találtak benne hibát. Az első utast két órával azután sikerült kiszabadítani, hogy a hullámvasút leállt.

A helyszínen teljesen véletlenül tartózkodott egy olyan szolgálaton kívüli tűzoltó, aki speciális kötélmentési kiképzéssel rendelkezett, ő segített a mentőalakulatnak.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!