Szijjártó: Európa katasztrófához közelít

2023. június 26. – 12:32

Másolás

Vágólapra másolva

„Európa egyre közelebb sodródik a katasztrófához – minden értelemben, sajnos. Most még meg lehetne előzni a még nagyobb bajt és meg lehetne menteni sok ezer életet, de ehhez ki kellene törni a háborús pszichózisból” – írta Szijjártó Péter a Facebook-oldalán. A posztot az orosz Ria Novosztyi is szemlézte, azzal a címmel, hogy „Európa katasztrófához közeledik a háborús pszichózis miatt, közölte a magyar külügyminiszter”.

Szijjártó közölte, „nincsenek illúziói” azzal kapcsolatban, hogy a hétfői luxembourgi EU-s külügyminiszteri tanácson ez megtörténhet. Posztjában Szijjártó a halálos háború folytatódásáért tehát a Nyugatot teszi felelőssé, éppúgy, ahogyan azt a Kreml teszi.

A külügyi és külgazdasági miniszter posztját taglaló orosz hírügynökségi írás részletesen leírta, hogy a magyar kormány következetesen ellenzi az Oroszországból érkező energiahordozókat érintő szankciókat, és törvényben tiltotta meg, hogy területén át fegyver juthasson Ukrajnába, mert a szállítmány Kárpátalján keresztül haladva legitim célpont lenne a térségben, ahol magyarok is élnek.

Az írás kiemelte, hogy a magyar kormány régóta támogatja a tűzszüneti tárgyalásokat, ám ezt Kijev elutasítja, noha az orosz fél is a tárgyalások mellett van – hangoztatta a Ria Novosztyi.

Arról, hogy Oroszország már területeket csatolt Ukrajnából magához – Donyeck és Luhanszk oroszbarát szeparatista köztársaságokat, Herszon és Zaporizzsja megyéket – a gyakorlatban azok megszállt részeit –, a jelentés nem tett említést.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!