Azzal vádolják a francia elnököt, hogy népszerűsíti a mértéktelen ivást, amiért lehúzott egy üveg sört

2023. június 20. – 00:04

Másolás

Vágólapra másolva

Emmanuel Macron meglátogatta a toulouse-i rögbicsapatot az öltözőben egy meccs után, és egyszerre lehúzott egy egész üveg sört. Ez csak azért hír, mert egy sor francia politikus ezután azzal vádolta meg az elnököt, hogy a toxikus férfiasságot és a mértéktelen ivást népszerűsíti, írja az AFP hírügynökségre hivatkozva a Yahoo.

A közösségi médiában fellelhető videókon az látszik, ahogy Macron bemegy a Toulouse öltözőjébe a meccs végén, odaadnak neki egy üveg Coronát, majd a játékosok bátorítani kezdik, hogy húzza le egyszerre a sört.

„Mérgező férfiasság a politikai vezetésben egy képben” – írta a Twitteren Sandrine Rousseau, a francia zöldek képviselője.

„Egy elnök, aki osztozik 23 játékos örömében, és részt vesz a hagyományaikban. Ez minden” – válaszolta Jean-Rene Cazeneuve kormánypárti képviselő.

Az elnök egyébként rendszeresen támogatja Franciaország híres borvidékeit, és még a közegészségügyi hatóságok azon próbálkozásait is meggátolta, hogy népszerűsítsék a „száraz január” koncepcióját, ami annyit tesz, hogy az év első hónapján az erre vállalkozók nem fogyasztanak alkoholt.

„Az elnök felelőssége, hogy példaként mutassa az egészséges magatartást” – mondta Bernard Basset, az Addictions France függőségekkel foglalkozó jótékonysági szervezet dolgozója, aki szerint az elnök ebben az esetben „a sportot, a bulikat és az alkoholfogyasztást olyan kontextusba helyezi, amelyben mindenki túl sokat iszik”.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!