NATO-főtitkár: Ukrajna nem kap hivatalos meghívást a NATO-ba a vilniusi csúcstalálkozón
Ukrajna nem kap hivatalos meghívást a NATO-ba a szövetség júliusi vilniusi csúcstalálkozóján – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.
Stoltenberg hétfőn Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélést. Az ezt követő sajtótájékoztatón azt mondta, hogy Ukrajnát sem a vilniusi csúcstalálkozó előtt, sem pedig a csúcson nem hívják meg hivatalosan a szövetség tagjai közé.
A NATO-főtitkár kiemelte: az észak-atlanti szövetség egyelőre arra összpontosít, hogy az orosz támadással szemben védekező Ukrajnának legyen lehetősége fennmaradni Európában független, demokratikus államként, a NATO-tagságtól függetlenül. Ugyanakkor hozzátette, hogy a NATO kapui nyitva állnak a belépni szándékozó országok előtt, és „a tagok száma természetesen emelkedhet”.
(MTI)
Friss bejegyzések
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás