Ukrajna Oroszországot tette felelőssé a gát átszakadásáért

Az orosz hadsereget nevezte meg a Nova Kahovka-i erőmű gátjánál történt átszakadásért Olekszandr Prokudin, Herszon katonai közigazgatásának Ukrajna által kinevezett vezetője a Telegramon közzétett videóban.

„Az orosz hadsereg újabb terrorcselekményt követett el. Felrobbantotta a Kahovka vízerőművet. A víz öt órán belül eléri a kritikus szintet. A veszélyeztetett területen megkezdődött az evakuálás” – közölte a videóban. Prokudin egyúttal felszólította a Dnyeper (Dnyipro) keleti partján élőket, hogy „azonnal hagyják el a veszélyes területeket”.

Terrortámadásként tekint a történtekre Vlagyimir Leontyev, Nova Kahovka oroszok által kinevezett polgármestere is. Beszámolója szerint hajnali 2 óra körül több csapás érte a Kahovka vízerőművet, ami tönkretette a zsilipeket. „Ennek következtében a kahovkai víztározóból a víz ellenőrizhetetlenül kezdett ömleni” – mondta Leontyev a TASZSZ szerint. Szerinte egyelőre nincs szükség Nova Kahovka evakuálására, ugyanakkor ukrán tisztviselők szerint a gát környékén már megkezdődött a lakosság kitelepítése. Korábban Leontyev a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökségnek adott interjújában tagadta, hogy a gát összeomlott volna, „képtelenségnek” nevezve ezt. (CNN)

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!