Már 12 halálos áldozata van az idei mászószezonnak a Mount Everesten

2023. május 26. – 11:33

Másolás

Vágólapra másolva

Az idei hegymászószezonban eddig összesen tizenketten haltak meg a Mount Everesten azzal a kanadai hegymászóval együtt, aki május 25-én halt meg a hegy III-as táborában, írja a The Himalayan Times a hatóságok közlése alapján. Két nepáli és három külföldi hegymászót pedig még mindig eltűntként tartanak nyilván, egyikük a magyar Suhajda Szilárd.

Az Explorersweb című kanadai hegymászóportál szerint az Everest halálos áldozatainak száma megközelíti az eddigi legmagasabbat. A portál szerint 2014 volt a legfeketébb év az Everesten, akkor haltak meg a legtöbben, miután egy lavina 15 nepáli munkást ölt meg a Khumbu-jégesésen, és további ketten haltak meg egészségügyi okokból. A mostani számok közelítenek ehhez.

A kanadai Petrus Albertain Swart, a Madison Mountaineering expedíció tagja volt, a IV. tábor felett lett rosszul, miután magaslati betegséget kapott a csúcsra való feljutás közben. Az alaptáborból származó források szerint a férfinak segítettek leereszkedni, de a III. táborba vezető úton meghalt.

A Himalayan Times ír arról is, hogy a múlt héten egy 33 éves süketnéma, malajziai hegymászó is eltűnt a hegyen, míg egy indiai szingapúri hegymászó a Mount Everest 8500 méteres magasságából tűnt el. Utóbbi valószínűleg lezuhant 8500 méterről a tibeti oldalra, de az expedíció szervezői szerint még mindig folynak az erőfeszítések az eltűnt hegymászó keresésére.

A lap ír Suhajda Szilárd magyar hegymászóról is, őt is eltűntként tartják nyilván, körülbelül 8780 méteren, a Hillary-lépcső aljában látták utoljára. Az őt észlelő csapat elmondta: ruházata alapján egyértelműen beazonosítható volt. Amikor elhaladtak mellette, életjeleket mutatott, de fagyási sérülések nyomai és a magashegyi agyödéma jelei látszottak rajta, felesége szerint kicsi az esélye, hogy még életben van.

Suhajda Szilárd május 21-én indult el az 5500 méteren fekvő alaptáborból, hogy a már korábban kiépített táborhelyeit használva, május 24-én feljusson a Föld legmagasabb hegyére, a 8848 méter magas Mount Everestre. Mindezt klasszikus alpin stílusban tervezte, oxigénpalack és a mászását segítő serpák nélkül. Ilyen teljesítményre korábban egyik magyar mászó sem volt képes.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!