London polgármestere PTSD-ben szenved az őt érő halálos fenyegetések miatt

2023. május 20. – 13:24

Másolás

Vágólapra másolva

Sadiq Khan londoni polgármester arról beszélt a Guardiannek, hogy poszttraumás stressz szindrómában szenved az őt ért rengeteg halálos fenyegetés miatt.

Khan elmondta, hogy a polgármestersége alatt kapott fenyegetések és egyes katasztrófák és terrortámadások utóhatásai együttesen komoly lelki traumát okoztak nála. A Guardiannek adott interjújában Khan hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a saját állapotát nem teszi egyenlővé a menekültek vagy a hasonló tapasztalatokkal szembesült emberek által elszenvedett PTSD-vel.

Khan 2016-ban lett London főpolgármestere, azóta állandóan érik halálos fenyegetések. Ezért elmondása szerint olyan éjjel-nappal rendelkezésre álló biztonsági szolgálatot biztosítanak a számára, mint a brit miniszterelnöknek.

„Nem szeretném, ha az emberek sajnálnának engem. Nagyon kiváltságos vagyok, hogy azt a munkát végezhetem, amit csinálok” – mondta, hozzátéve, hogy a koronavírus-járvány alatt „elveszítette a szikráját”.

„Ha meg ez azt jelenti, hogy egy »hópihe« vagyok, akkor legyen, nem? A mentális egészség törékeny lesz, ha nem törődnek vele. Nekem meg nem kéne félnem attól, hogy beszéljek erről”

– mondta.

Khan a lakhatási problémákról is beszélt, és elmondta, hogy megfizethetetlen lakásárak miatt felnőtt, diplomás lányai még mindig otthon, a szüleiknél laknak. „2030-ra minden harmadik 30 éves még mindig a szüleivel fog élni. Szeretem a gyerekeimet, de azt akarom, hogy egyszer elmenjenek, nem igaz? Tehát meg kell oldanunk a lakhatási válságot. 24 éves voltam, amikor megvettem az első lakásomat. Ez ma már elképzelhetetlen” – mondta. Arról is beszélt, hogy húsz éve ez a probléma csak a buszsofőröket vagy takarítókat érintette – ma már a tanárokat, ápolókat és orvosokat.

Khan jövőre harmadik polgármesteri ciklusáért fog ringbe szállni. Azt mondta, hogy végső célja az lenne, hogy hat cikluson át szolgáljon, és ez lehetővé tenné számára, hogy olyan várost hozzon létre, „ahol a gyermekeink úgy érezhetik, hogy nem kell aggódniuk a jövő miatt”. A polgármesternek nagy valószínűséggel konzervatív jelölttel kell majd szembenéznie.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!