Musk szerint Sorosról szóló bejegyzése nem volt antiszemita

2023. május 18. – 06:47

Másolás

Vágólapra másolva

Elon Musk nem tartja antiszemitának Soros Györgyről tett kijelentését, és fenntartja véleményét, amely szerint a magyar származású üzletember gyűlöli az emberiséget és célja civilizáció alapszövetének szétszakítása – írta az MTI.

A Tesla alapító-vezérigazgatója, a Twitter tulajdonosa a közösségimédia-oldalon hétfőn tett közzé egy bejegyzést, amelyben a magyar származású befektető-üzletembert az X-Men emberfeletti hatalommal rendelkező negatív figurájához, Magnetóhoz hasonlította. A megjegyzés komoly vitát váltott ki a közösségi oldalon és az amerikai médiában, amire Elon Musk azzal reagált: nem gondolná, hogy Soros Györgyöt a jó szándék mozgatná.

A megjegyzés nyomán Elon Muskot szélsőjobboldali retorikával vádolta meg az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League) elnöke. Jonathan Greenblatt, a civil aktivista szervezet vezetője kifejtette, hogy az Elon Musk által tett megjegyzésekhez hasonlók megerősítik a szélsőségeseket.

Elon Musk kedden az CNBC televíziócsatornának adott interjúban elmondta, hogy fenntartja véleményét, amelyhez joga van, hiszen ez a szólásszabadság lényege.

Arra a felvetésre, hogy a megjegyzése következménye üzleti szempontból hátránnyal járhat vállalkozása, a Tesla számára, az üzletember azt válaszolta: „Azt mondok, amit akarok, és ha ennek következménye pénzvesztés, hát legyen.”

Az izraeli külügyminisztérium magas szintű tisztségviselője kedden Elon Musk megjegyzését „antiszemita ízűnek” nevezte.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!