A legnagyobb illiberális rendszer erőpróbája jött el a török választásokkal

Sorsdöntő választást tart vasárnap a 85 milliós Törökország: a 20 éve kormányfőként, majd államfőként hatalmon lévő Recep Tayyip Erdoğan minden eddiginél kiélezettebb szavazással néz szembe: a felmérések szerint akár az első fordulóban elveszítheti az elnökválasztást az egyesült ellenzék jelöltjével, Kemal Kılıçdaroğluval szemben, és az ezzel egy időben tartott parlamenti választáson kisebbségbe szorulhat az általa alapított Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) is.

Már a vasárnapi első forduló döntő lehet

Közvetlen elnökválasztást 2014 és 2018 után harmadszor tart Törökország, Erdoğan azokat könnyedén megnyerte, az első fordulóban 50 százalék feletti eredményt ért el – kiemelten fontos volt a legutóbbi, mivel a 2017-es alkotmánymódosítás óta hivatalosan is az elnök kezében összpontosul a végrehajtó hatalom –, most azonban erre inkább az ellenfelének van esélye.

Kılıçdaroğlu mögött baloldali, török nacionalista és kurd pártok is felsorakoztak, míg Erdoğant a jobboldali-konzervatív pártok támogatják. Arról, hogy miért esélyes a nagyon különböző pártokból álló szövetség jelöltje Törökországban – és miben tér el az egyébként sokszor a magyarországihoz hasonlított politikai helyzet –, itt olvashat bővebben.

A kampány elején a közvélemény-kutatók Kılıçdaroğlu jelentős előnyét mérték, akkor úgy tűnt, hogy az ellenzéki jelölt az első körben behúzhatja a választást. Áprilisra azonban Erdoğan ledolgozott a lemaradásából, akkor nagyon szorosnak látszott a várható eredmény. A választási kampány finisében a közvélemény-kutatások egy része most megint Kılıçdaroğlu nagy előnyét mutatja, van olyan, amelyik szerint már az első körben is nyerhet.

A 2014-ben és 2018-ban is nagyon pontos ORC legutolsó közvélemény-kutatása szerint Kılıçdaroğlu 7 százalékkal vezet. Vannak más kutatóintézetek, amelyek Erdoğan győzelmét jósolják, de ezek közül nincs olyan, amelyik az utolsó két választás előtt kiadott volna pollokat. Isztambulban interjúztunk Can Selcuki török közvélemény-kutatóval, szerinte

az adatok alapján vagy Kılıçdaroğlu nyer az első fordulóban, vagy senki, Erdoğannak egy esetleges második fordulóban lehet esélye.

Két kisebb jelölt is indult: Muharrem İnce egykori baloldali politikus és a szélsőjobboldali Sinan Oğan. İnce azonban négy nappal a választások előtt visszalépett. Az utolsó mérésekben a két kisebb jelölt támogatottsága együtt 5 százalék körül alakult. Azt nehéz megjósolni, hogy az ő szavazóik végül hogyan döntenek, főleg, mivel İnce neve a visszalépése ellenére már a szavazólapon marad, és ha szoros lesz, könnyen ezen múlhat majd az első forduló végeredménye is.

Erővel nem lehet lenyomni az inflációt

Az egyik legfontosabb tényező a választások előtt a gazdasági helyzet volt. Törökország elmúlt 20 évének nagy része a növekedésről szólt, a makrogazdasági mutatók első ránézésre imponálók: 2003-ban a nominális GDP 203 milliárd dollár volt, tavaly 819 milliárd. Eközben a lakosság 66 millióról 85 millióra nőtt, de az egy főre eső GDP is érezhetően növekedett: vásárlóerő-paritáson számolva a húsz évvel korábbi 9800 dollárról 2021-re 30 ezerre nőtt – igaz, ez tavaly 27 ezerre csökkent.

A számok azonban csalókák: kilenc éve magasabb volt a GDP, mint most, eközben jelentősen nőtt az államadósság, Törökország beleesett a közepes termelékenységű országok növekedési csapdájába, és évtizedek óta nem látott infláció drágítja a megélhetést. Tavaly 85 százalék volt, idén 45 – ám ez így is vágtató infláció, ráadásul a nagyon magas bázishoz képest tűnik csak úgy, mintha szelídült volna, már ha lehet hinni a hivatalos adatoknak.

A hatalma kezdetén piacpárti, neoliberális, mérsékelt konzervatív, EU-párti Erdoğan hosszabb ideje unortodox monetáris politikát vitt – igaz, ennek meghatározása a kormánytól független nemzeti bank feladata volna, ám a kézi vezérlésű rendszerben az államfőnek erre is hatása volt, két év alatt három elnököt is látott a központi bank –, a kamatok mesterségesen alacsonyan tartása csak tovább pörgette az inflációt. (Elemzésünket a török gazdaság helyzetéről itt olvashatja.) Erdoğan szavazóbázisa a szegényebb, vidéki választókból került ki, akiknek szociális juttatások ígéretével, a nyugdíjak és a közalkalmazottak fizetésének látványos – bár az inflációnál alacsonyabb – emelésével próbál kedvében járni.

Az inflációnak több, Törökországon kívül eső oka is van, de az államfőnek közvetlen felelőssége is van abban, hogy a drágulás rekordmagasságba szökött, ami az ellenzék kezére játszott. Ezzel azt is felmutathatták, hogy az átalakított török politikai berendezkedés nem hatékony, szakítani kell az Erdoğanra szabott rendszerrel. A török gazdaságról szóló podcastunkat itt hallgathatja meg. Helyszíni anyagunkat az infláció mindennapokra gyakorolt hatásáról pedig itt olvashatja.

Ronthatja az elnök esélyeit a több mint 50 ezer halottal járó februári földrengés is, amely az őt támogató térségben pusztított. A földrajzi katasztrófáról természetesen nem a vezetés tehet, arról azonban igen, hogy a romok alóli mentés török oldalról nem ment meggyőző szervezettséggel, ráadásul abban az egyre lazább építési szabályoknak is szerepük volt, hogy sok lakóház kártyavárként omlott össze.

Erdoğan utolsó pillanatos béremelést is bedobott

A 69 éves Erdoğan április elején három fő üzenettel indította el elnökválasztási kampányát. Ezek a következők voltak: a gazdaság felpörgetése, 2024 és 2028 között évi 5,5 százalékos GDP-növekedéssel; az infláció visszaszorítása az egyszámjegyű szintre; és a földrengés által lerombolt települések újjáépítése egy éven belül 650 ezer lakás átadásával.

A török elnök emellett ismét az LMBTQ+ közösséget támadta a választási kampányában, és az ellenzéki pártokat, illetve fő kihívóját is LMBTQ-pártinak nevezte. Öt nappal a választás előtt pedig azt is bejelentette, hogy 45 százalékos emelést kapnak a közalkalmazottak, ezzel próbálva növelni esélyeit. Az Erdoğan ankarai nagygyűlésén forgatott videónkat itt nézheti meg:

Egy Isztambulban a tudósítóinknak nyilatkozó másik elemző szerint ha vasárnap vagy második forduló esetén két hét múlva a felmérésekben látszó esélyük ellenére nem nyer az elnökkel szemben álló blokk, akkor Erdoğan előtt megnyílhat az út a teljhatalom felé, és bebetonozhatja az elnöki rendszerét.

Kemaltól Kemalig

A hatpárti ellenzéki összefogás támogatói szerint az ellenzék fő erejét adó baloldali-kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke, Kılıçdaroğlu győzelme viszont azt jelenthetné, hogy Törökország visszatér az idén épp 100 éves világi Törökország alapítója, Kemal Atatürk alapelveihez, szakítva Erdoğan vallási irány felé tartó, illiberális államával.

Az ellenzék kampánya Erdoğan autoriter rendszerének lebontását, a megélhetési problémák enyhítését, a gazdasági válság megoldását és az infláció kezelését ígérte. Szintén fontos téma a fiatalok kivándorlásának megállítása és az országban tartózkodó 3,7 millió szír menekült hazaküldése. Kılıçdaroğlu adócsökkentést és az oktatás támogatását ígérte, miközben Erdoğan kampányára válaszul nem győzték hangsúlyozni az elnök felelősségét a földrengés félrekezelésében. Az ellenzék ankarai kampányzáró nagygyűlésén forgatott videónkat itt nézhetik meg:

A hatpárti ellenzék megállapodott abban, hogy jelentősen átalakítva, a parlamentáris berendezkedéshez visszatérve a végrehajtó hatalom ismét a miniszterelnök kezébe kerülne. Az ellenzék demokratikusabb berendezkedést, a kormánytól valóban független bíróságokat ígér. Jelentős változás lenne az is, hogy az évtizedeken át 10, majd jelenleg 7 százalékos parlamenti küszöböt levinnék 3 százalékra. Ez jelentősen átrajzolhatja Törökország politikai térképét.

A kurdok vasárnap partnerek, de mi lesz hétfőn?

Az ország 15-20 százalékát kitevő kurdok enélkül is megugorják a bejutási küszöböt, nekik nem ezért fontos a változás, hanem mert kisebbségi jogaik erősítésére számítanak, ha valóban az ellenzék nyer. (A kurd pártról itt olvashatja helyszíni cikkünket.) A szövetségnek nem része kurd párt, de legnagyobb pártjuk nyíltan az ellenzék elnökjelöltje mellé állt.

Ebben azért érheti csalódás azokat a kurdokat, akik anyanyelvük használatának szélesítését várják. Az ellenzéki szövetség részét adó Gelecek Partisi (Jövő Párt – GP) Telexnek nyilatkozó képviselője hangsúlyozta, hogy a török alkotmány szerint az ország hivatalos nyelve a török, „és az ellenzék az alkotmánynak megfelelően fog kormányozni”. Kılıçdaroğlu török nemzeti érdekről beszél, nacionalista retorikája nem idegen az ellenzéki szavazók jelentős részétől – és ebben nem állnak távol Erdoğan támogatóitól.

Ennek alapján az ország 12-17 millió lakosát kitevő kurd kisebbség helyzete csak mérsékelten változna, ami meghatározhatja a katonáival a kurd többségű Észak-Szíriában állomásozó Törökország térségbeli politikáját, és így megmaradhatnak a NATO-n belüli ellentétjei is a kurdokat Észak-Szíriában támogatni vágyó Egyesült Államokkal.

Viszont sok függ attól, hogyan alakul végül az elnökválasztás és az azzal párhuzamosan tartott parlamenti választás végeredménye.

Utóbbin a legtöbb felmérés szerint az Erdoğant támogató Népi Szövetség végezhet majd az élen – és az AKP párt lesz a legnagyobb erő –, de egyáltalán nem biztos, hogy többséget tudnak szerezni az egymással is versengő ellenzéki pártszövetségekkel szemben.

A Kılıçdaroğlu mögött álló legfontosabb két párt a Nemzeti Szövetségben tömörül, a kurdok pedig a Zöldek és Baloldali Jövő Pártja nevében indulnak a választásokon, és több baloldali párttal együtt a Munka és Szabadság Szövetség koalícióban mérettetik meg magukat. Utóbbi szövetség támogatottsága 10-13 százalék között van. Több közvélemény-kutatás szerint ezzel az új parlamentben a kurdok lehetnek a mérleg nyelve az erdoğanista és az ellenzéki koalíció között, kérdés, hogy egy ilyen felállásban ki és hogyan tudna kormányozni.

Az ellentétek nem tűnnek el új vezetővel sem

Érzékeny kérdés a Törökországban lévő, 3,7 millióra becsült szíriai menekült helyzete is. Kılıçdaroğlu azzal kampányol, hogy ideje hazatérniük a menekülteknek. Kérdés, milyen eszközökkel valósítaná meg a feltételeket a hazatéréshez – vagy ahhoz, hogy újabb tömegek vegyenek irányt Európa felé. Az ígéret népszerűsége részben abban áll, hogy a szíriai munkaerő olcsón, érdemi jogvédelem nélkül foglalkoztatható, ami rontja a hazai munkavállalók esélyeit.

A külpolitikában azonban így érzékelhető változás állhat be: Kılıçdaroğlu ígéretet tett arra, hogy zöld utat engedne Svédország NATO-tagságának – ezt Erdoğanon kívül csak Orbán Viktor kormánya akadályozza, de a magyar vétó minden bizonnyal csak a török vétóig tart –, és Törökország egyértelműbben foglalna állást Oroszországgal szemben az ukrajnai háborút illetően. Igaz, ettől még Ankara továbbra is igyekezhet kereskedelmi előnyt kovácsolni az Oroszország elleni szankciókból – miközben dróneladásaival továbbra is támogatja Ukrajnát. Kérdés azonban, hogyan alakulhat a jövőben az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborúban az orosz fél miatt ellehetetlenített ukrán gabonaexport, amelynek részleges újraindítása török diplomáciai közvetítéssel vált lehetővé.

Az EU-nak tett gesztus lenne a politikainak tekintett törökországi foglyok kiengedése (ehhez kapcsolódik, hogy Ankarában beszélgettünk egy politikai kiállásáért korábban meghurcolt egyetemi oktatóval a választás történeti hátteréről és lehetséges utóéletéről), és újra vállalt cél lenne az EU-hoz való csatlakozás. Igaz, az, hogy a közeledés hatvan éve (!) tartó folyamata tagsággal záruljon, nemcsak Törökországon múlik, hanem az EU tagjain is, amelyek ódzkodhatnak attól, hogy legnépesebb tagjukként fogadják be a 85 milliós Törökországot.

A választás nagy kérdése nemcsak az, milyen eredmény születik, hanem az is, hogy azt elfogadja-e majd a vesztes fél. Kılıçdaroğlu azzal vádolta meg Erdoğant, hogy veresége esetén sem adná át a hatalmat. Az elnök közölte, hogy minden választási eredményt elfogad. Igaz, ezt árnyalta kampánybeszédével, amelyben arról beszélt, hogy az ellenzék „terroristákkal” – kurd szervezetekkel – fog össze a győzelem érdekében, ami azt a nézetet erősítheti a kormánypárti támogatókban, hogy az ellenzék Törökország nemzeti érdekeit feladva akarja ellopni a győzelmet.

Mindkét oldal aktív támogatói biztosak a győzelmükben. Hogy miként vallanak Erdoğanról támogatói, azt ebből az ankarai kormánypárti tüntetésről készült videóból tudhatja meg, itt pedig megismerheti, miért várják a győzelmet a főváros ellenzéki szavazói. Képriportunkban azt is bemutattuk, ahogy Erdoğan mecsetet avat, az ellenzék pedig a győzelemre számítva kampányol Isztambulban.

A vasárnapi török választást testközelből mutatjuk be, a Telex újságírói a kampányhajrához hasonlóan Isztambulból és Ankarából is közvetítik a következő napokat.