Medvegyev: Egy Oroszország és a NATO közötti közvetlen konfliktusban Lengyelország eltűnne, a hülye miniszterelnökével együtt

2023. április 14. – 20:11

Másolás

Vágólapra másolva

Egy Oroszország és a NATO közötti közvetlen összecsapás esetén Lengyelország eltűnik, mivel a NATO európai előőrsének számít, írta Dmitrij Medvegyev, az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsának elnökhelyettese a Twitteren. Ezzel Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök kijelentéseire reagált, írja az Agerpres az EFE ügynökség, valamint a Vedomosztyi című orosz lap nyomán.

„Nem tudom, ki nyer vagy veszít egy ilyen háborúban, de tekintve Lengyelország szerepét a NATO európai előőrseként, ez az ország biztosan eltűnik a hülye miniszterelnökével együtt” – fogalmazott Medvegyev.

Szintén pénteken, de korábban Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök az NBC-nek adott interjújában azt fejtegette, hogy az ukrajnai konfliktusos helyzet még évekig fennmaradhat. Ráadásul szerinte az Ukrajna által az oroszokra mért csapások „nem sértenek semmilyen nemzetközi megállapodást”, mivel Kijev mindössze védekező lépéseket tesz.

Az NBC riporterének az ukrajnai konfliktus kiszélesedésének lehetőségére vonatkozó kérdésére Morawiecki azt mondta, nem aggódik egy ilyen forgatókönyv miatt, mert az „háborút jelentene a NATO és Oroszország között, amelyet Oroszország nagyon gyorsan elveszítene”. A lengyel miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a NATO-országok jelenleg nem részesei az ukrajnai konfliktusnak, csupán katonai és pénzügyi segítséget nyújtanak Kijevnek.

Adjuk össze, adjuk ki TGM kolozsvári esszéit!

2 millió forintot, vagy ennek megfelelő 26 000 lejt / 5330 eurót szeretnénk összegyűjteni, hogy kiadhassuk Tamás Gáspár Miklós Kolozsvári esszék című kötetét. Azoknak a támogatóknak, akik ehhez külön hozzájárulnak, a neve a könyvben is megjelenik majd támogatóként.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!