Orbán nagy reményeket fűzött az új olasz kormányhoz, de eddig nincs látványos együttműködés

„Több, mint megérdemelt győzelem” – üdvözölte Orbán Viktor fél évvel ezelőtt Giorgia Meloni választási győzelmét, az új olasz kormány beiktatásakor pedig azt írta ki a Twitterén gratulálva:

„Nagy nap ez az európai jobboldal számára.”

A jobbközép, euroszkeptikus és szélsőjobboldali politikusokból álló koalíciónak joggal örült a magyar miniszterelnök, hiszen régi és új szövetségesei vették át a kormányzást az EU egyik legnagyobb országában. Így a magyar kormány esélyt kapott rá, hogy az oroszpolitikája miatt elhidegült lengyelek helyett egy még erősebb szövetséges védje az uniós porondon, ráadásul egy olyan jobboldali összefogással, amit Orbán már régóta szorgalmaz az EU szintjén.

Nem látszik a számokon az olasz kormány közeledése

A magyar kormánynak már csak azért is kapóra jöttek az olasz szövetségesek, mert több fontos szavazásra számíthatott az Európai Unió Tanácsában, ahol a tagállami miniszterek ülnek. Itt általában kettős többséggel döntenek, azaz nemcsak az országok száma, hanem a lakossága is számít, így a „három nagy” egyikének számító olaszokkal jóval könnyebbé válhat például egy blokkoló kisebbséget összehozni.

Csakhogy az olasz kormány megalakulása óta a szavazási adatokból nem látszik, hogy különösebb összhang lenne Orbánékkal.

Az együttszavazások aránya még romlott is a korábbi 94 százalékról 84 százalékra, bár ez önmagában kissé félrevezető. Egyrészt a magyar kormánynál ez az arány gyakorlatilag minden uniós országgal összevetve esett a Meloni-kormány október 22-i beiktatása óta (Olaszország nagyjából a középmezőnyben van), másrészt a rövid időszakra viszonylag kevés az elérhető adat.

A tanácsi statisztika szerint 39-szer szavazott mindkét ország egy-egy ügyben (például az euróövezeti döntésekben a magyarok nem vesznek részt), ráadásul négy (plusz két) esetet egynek számolt. Amikor hiányzott az egyetértés, egy-egy környezetvédelmi kérdésről, az idei költségvetésről és egy Ukrajnának szánt, 18 milliárd eurós támogatásról volt szó. Utóbbi kapcsolódott a „magyar csomaghoz”, amikor egyszerre hagyták jóvá

• az 5,8 milliárd eurós (közel 2400 milliárd forintos) vissza nem térítendő támogatású magyar helyreállítási tervet;
• a magyar EU-s pénzek részleges felfüggesztését, amit a jogállamisági eljárásban javasoltak;
• egy módosítást, ami az Ukrajnának szánt támogatást fedező hitelhez kellett (itt csak Magyarország tartózkodott, amivel átengedte a javaslatot, miután elsőre blokkolta a megegyezést);
• és a 15 százalékos globális minimumadót (szintén blokkolás utáni egyedüli magyar tartózkodással).

Csak Lengyelország szavazott Magyarországgal együtt a jogállamisági eljárás ellen, azaz a többiek, köztük Olaszország olyan bajokat látnak, amelyek az uniós források szabályos felhasználását is veszélyeztetik. (A helyreállítási tervnél Hollandia, az egyhangúságot követelő ukrán hitelnél és a globális minimumadónál Magyarország egyedül tartózkodott a tanácsi közlemény szerint. Ezeket két kiegészítő szavazással külön számoltuk annak ellenére, hogy a tanácsi statisztika egyetlen esetnek vette, ahol csak Magyarország szavazott nemmel.)

Annak mégis örülhetett a magyar kormány, hogy a Tanács mérsékelte a jogállamisági felfüggesztés összegét az eredeti javaslathoz képest, és Olaszország is az engedékenyek között volt, bár messze nem egyedül. A Politico szerint a három legnépesebb tagállammal (Franciaország, Németország, Olaszország) együtt összesen nagyjából egy tucat ország állt össze, hogy vegyék figyelembe a magyar kormány haladását a reformokkal. Megint más kérdés, hogy ez mennyire volt együttérzés Magyarországgal, és mennyire önérdek, méghozzá attól tartva, hogy maguknak teremtenének kellemetlen precedenst például a költségvetésük körüli esetleges jövőbeni vitákhoz. (A járvány miatt felfüggesztett spórolási szabályokat jövőre hozzák vissza megújult formában, Olaszországnak hagyományosan nehezen megy az adósságcsökkentési és mérsékelt költekezési előírások betartása.)

A jogállamisági szavazást a FAZ egyenesen úgy értékelte, hogy Meloniék „elárulták” Orbán Viktort, de ez az enyhítés miatt épp akkora túlzás, mint hogy a lap szerint Novák Katalin februári látogatásával a „legszorosabb” együttműködésről állapodtak meg „egy szívként és egy lélekként”. Az államfő olasz útján az MTI-nek kiadott közlemény szerint a migrációról, a nyugat-balkáni bővítésről, az uniós források rugalmas felhasználásáról és a „hagyományos családi értékek megerősítéséről” egyezkedtek – csupa olyasmiről, amiről egyébként is nagyjából egyezik a véleményük, ráadásul magyar részről nem a kormány képviselőjével tárgyaltak, konkrét eredmények nélkül.

Meloni a nemrég Rómában járó Pedro Sánchez spanyol miniszterelnökkel is megtalálta a közös hangot az uniós gazdasági szabályoktól kezdve Ukrajna teljes körű támogatásáig, holott a szocialista politikus vezetésével a pártja a szélsőbaloldali Unidas Podemosszal lépett „progresszív koalícióra”. A FAZ szerint Magyarország esete is azt mutatja, hogy az olasz kormányfő hogyan politizál: csak olyan elvi csatákba hagyja magát bevonni, amelyeket meg tud nyerni, és alkalmazkodik a körülményekhez, különösen, ha a helyreállítási alapból járó mintegy 200 milliárd euróról van szó.

Megolajozhatja ugyanakkor a magyar–olasz együttműködést, ha uniós szinten ilyen témák kerülnek előtérbe, mint a napokban az olasz melegjogok. A polgármesterek és helyhatósági tisztviselők egy jogi kiskapunak köszönhetően azonos nemű szülőknek is örökbefogadási jogot adhattak gyerekek felett, de a Meloni-kormány év eleje óta perrel fenyeget ilyen esetekben. Giuseppe Sala milánói polgármester szerint a lépéssel Orbán Viktor Magyarországának egy változatává teszik Olaszországót, és az Európai Bizottsághoz fordult. Az Európai Parlament egy senkit semmire sem kötelező jelentése részeként elítélte az olasz intézkedést, de Schaller-Baross Ernő fideszes EP-képviselő azzal védte, hogy a családjog kizárólagos nemzeti hatáskör.

Amíg viszont Ukrajna van a középpontban, a keleti uniós tagjelöltet Oroszországgal szemben határozottan támogató, a szankciók mellett egyértelműen kiálló Melonitól nem sok együttműködésre számíthat a magyar kormány.

Bár Meloni koalíciós partnerei finoman szólva sem ilyen egyértelműen ukránpártiak (a Silvio Berlusconival és Matteo Salvinivel kibuggyanó ellentétekről itt írtunk részletesebben), de Orbán Viktor tavaly szeptemberi vágya, hogy 2022 végén lebontsa a szankciókat, olyannyira nem kapott lendületet az olasz választással, hogy decemberben és februárban is újabb csomagot fogadtak el, márciusban pedig megerősítették a szankcionált személyek és cégek, szervezetek listáját.

A pénzzel vannak elfoglalva

Meloni a posztfasiszta gyökerű, de erősen néppártosodni próbáló Olasz Testvérek (Fratelli d'Italia) elnökeként vezet egy jobb-, és szélsőjobboldali pártokból álló koalíciót. Első külföldi útja nem Budapestre vagy Varsóba, hanem Brüsszelbe vezetett, a fő ok pedig elég egyszerű: a pénz. Az olaszok egyik legfontosabb célja, hogy újratárgyalják a tervet, amiből az uniós helyreállítási alap rájuk eső részét költenék el, ráadásul a mostani végrehajtásával is gondban vannak. Részben azért nem látványos az együttműködés a magyar kormánnyal, mert az újratárgyalás és a jelenlegi terv leköti őket.

Az egyszeri, közös hitelből fizetett helyreállítási keret legnagyobb részét Olaszország hívhatja le, és messze nem csak a méretével arányosan.

A Bruegel Intézet 2023. februári összesítése alapján majdnem a teljes összeg 40 százaléka, a több mint 508 milliárd euróból 191,5 milliárd euró jut rá. Ez annak is köszönhető, hogy a legtöbb tagállammal szemben a teljes hitelrészt kérte – miközben jónéhány ország a piacon talál olcsóbb finanszírozási formát, a kockázatosabbnak ítélt olasz kötvényekhez képest inkább megéri a közös uniós kölcsönből fejleszteni.

Gesztusokból nem volt hiány, amikor Meloni Brüsszelbe érkezett. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ebben erős jelzést látott, és szívélyesen fogadta a frissen kinevezett olasz miniszterelnököt, holott a kampány közben arra figyelmeztetett, hogy az uniós szabályokhoz mindenkinek tartania kell magát, (ezt a mondatát túlfújva többek között itthon is úgy tálalták, mintha előre megkérdőjelezte volna a választás eredményét).

Meloni Brüsszelben kipipálta szinte az összes fontos uniós intézmény vezetőjét: az Európai Bizottság elnöke mellett az Európai Parlament, valamint az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács elnökével is találkozott, és Paolo Gentiloni gazdasági biztossal is egyeztetett.

Az Európai Bizottság honlapja szerint ugyanakkor a kifizetésekből eddig két kört hagytak jóvá, a legutóbbit a választás előtt néhány nappal. A tervek szerint a harmadikra a napokban mondtak volna igent, de bizonyos befektetésekről még mindig vitatkoznak. Főleg egy stadion felújítása és egy új építése, ami szemet szúrt Brüsszelben, de a kikötői koncessziók lejárati idejéről és a fűtési hálózatokról sem sikerült megegyezni, így jobb híján plusz egy hónapot adtak maguknak április végéig, hogy dűlőre jussanak.

A már meglévő viták mellé más sem hiányzik az Európai Bizottságnak, mint hogy újakat nyissanak. A 2026 végén kifutó helyreállítási tervek végrehajtásával mindenhol lassan haladnak, és ha most nekiállnak módosítgatni, az megcsúsztathatja az amúgy is nyögvenyelős folyamatot. „Fel kell gyűrnünk az ingujjainkat Rómában és Brüsszelben”, és működőképessé kell tenni a már létező tervet, figyelmeztetett márciusban a szintén olasz Gentiloni, mert katasztrófa lenne, ha „rajtunk, olaszokon” bukna a közös uniós hitelfelvétel.

Nagyban játszanának

A magyar és olasz kormány csendesebb barátságának az olasz pénzhajkurászás mellett az az egyik oka, hogy az EU egyik legnagyobb gazdaságú országának élén a szuverenista Meloni-kormány elég nagy ambíciókkal indult. A céljaihoz sokkal inkább Németországra és Franciaországra, mintsem Magyarországra van szüksége.

„Olaszország főszereplő Európában és a világon”

– ezzel a szerény fejezetcímmel jelezte az Olasz Testvérek választási programja, milyen helyet szán Olaszországnak, miután tavaly szeptemberben Giorgia Meloni a pár évvel korábban még néhány százalékos posztfasiszta pártot győzelemre vezette. Nemcsak a néppártosodó, de szélsőjobboldali gyökereit nem teljesen kigazoló Olasz Testvérek és Meloniék korai nyilatkozatai, hanem koalíciós partnerei és szövetségesei miatt is sokan félve figyelték, mi lesz az Európai Unió egyik legnagyobb tagállamával. Silvio Berlusconi jobbközép, de enyhén euroszkeptikus Hajrá, Olaszország!-ja mellett Matteo Salvini szélsőjobboldali Ligájával lépett ugyanis koalícióra, amely többek között a Lengyelországot kormányzó Jog és Igazságossággal ül közös uniós képviselőcsoportban.

Meloni ugyanakkor már a kampányban igyekezett középre tolni a pártját, és ezt kifelé is próbálta mutatni, a nyelvismeretét is kihasználva. Nem vagyunk fasiszták – hangsúlyozta egy angol mellett franciául és spanyolul is felvett videóban. Az új kormány európai elfogadtatását az is segítette, hogy Antonio Tajani, az Európai Bizottság volt tagja, egyben az Európai Parlament exelnöke kapta a külügyminiszteri posztot. Ebben a középebbre tolt szerepben viszont sokkal jobban mutatnak a mainstream európai politikusok, mint a 2021 óta pártcsaládokon kívül rekedt Fidesz.

Meloniékat az is segíti, hogy hazai pályán magabiztosan tartják magukat, ráadásul a baloldal úgy járhat, mint az Egyesült Királyságban a Munkáspárt Jeremy Corbynnal, aki a szélsőbaloldali gyökereivel, radikális álláspontjával és a párton belüli gyenge helyzetével képtelen volt meglovagolni a konzervatívok belső viszályait.

Az olasz szocialista Demokrata Párt meglepetésre Elly Schleint választotta vezetőnek idén februárban, akit jobbról egyrészt kommunistának kiáltottak ki, másrészt a svájci, felső középosztálybeli, magániskolában tanult politikus hitelességét kérdőjelezték meg. A leszbikus, migrációügyben progresszív, Ukrajna felfegyverzését ellenző és szegénység elleni küzdelmet hirdető Schlein egyszer már – mindössze egy évnyi európai parlamenti képviselőséggel a háta mögött – kilépett a pártból, mondván: az elkezdett túlságosan jobbra húzni.

Többször kifogásolta, ha kihagyták

A nagy ambíciók egyelőre az uniós szövetségi politikában sem értek be, pedig Olaszország egyike a „három nagy” tagállamnak, ráadásul a negyedik Egyesült Királyság távozásával még erősebb a hangja. Közülük általában a másik nagy mediterrán taggal, Franciaországgal találta meg a közös hangot. Különösen így volt ez Meloni elődje, Mario Draghi idején, aki kifejezetten jó kapcsolatot alakított ki Emmanuel Macron francia elnökkel.

Melonihoz nem sokkal hivatalba lépése után, októberben látogatott el Macron, a két vezető pedig olyan témákban egymásra talált, mint Ukrajna támogatása vagy az ipari együttműködés. Utóbbiról kifejezetten hasonlóan gondolkodik a két ország vezetése, márciusban közös nyilatkozatban álltak ki amellett, hogy hozzák előnybe az európai termékeket, lazítsanak az állami támogatások szabályain, és hozzanak létre egy uniós „szuverenitási alapot” az európai ipar támogatására. A franciák korábban a németekkel is kiadtak egy hasonló dokumentumot, de abból hiányzott több elem, amiben az olaszokkal egyetértettek.

Meloniék viszont kifejezetten féltékenyen reagáltak arra, ha beindult a hagyományos francia–német tengely. Januárban kritizálták, hogy a két ország gazdasági minisztere Washingtonban egyeztetett az Egyesült Államokkal a saját iparát védő „inflációellenes” törvényről. Ha Olaszország ugyanígy tett volna, a kormányt azzal vádolnák, hogy „Európa-ellenes” – nyilatkozta Giancarlo Giorgetti gazdasági és pénzügyminiszter.

Meloni februárban reklamált újságíróknak amiatt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök külön találkozott a francia és német vezetőkkel Párizsban, mielőtt az uniós csúcsra látogatott volna. Az olasz miniszterelnök úgy fakadt ki, hogy nem is erről, hanem a washingtoni útról kérdezték. „Szerintem az erősségünk ebben az ügyben a közösségben és egységben rejlik”, de időnként a hazai közvélemény kielégítése „a cél rovására megy, és nekem úgy tűnik, ez is egy ilyen eset volt”. A lemaradás különösen azért fájhatott, mert tavaly júniusban Macron és Scholz Draghival közösen utazott vonaton Kijevbe, hogy találkozzon az ukrán elnökkel, de januárban egy sokkal kevesebb logisztikát igénylő találkozónál hagyták ki Melonit a hármas fogatból. (Meloni február közepén, az orosz invázió kezdetének egyéves évfordulója előtt maga is találkozott Kijevben Zelenszkijjel.)

Az olaszoknak ettől még bejöhetnek olyan kínálkozó alkalmak, mint például a belső égésű motorok betiltása körüli vita. Itt többek között a németekkel együtt ugyanúgy az ellenzők között kötöttek ki, de amíg a berlini kormány a klímasemleges „e-üzemanyagokra” akart kivételt, az olaszoknak általánosabb problémái voltak. Az ellenzők miniszteri szinten egyeztettek, de az Európai Bizottság csak a németekkel tárgyalt külön a végső alkuhoz.

Közben a migráció élezi a vitákat. Olaszország egy alkalommal egyszerűen Franciaországba irányított egy mentőhajót 230 emberrel, és egy német mentőhajó kikötését is megtagadta. Itt egy belpolitikai törésvonal miatt különösen érzékenyek Meloniék: a téma hagyományosan a Liga erőssége, és Matteo Salvini a korábbi minisztersége idején hozott szigorú szabályokat akarja visszahozni. Vélhetően ennek is tudható be, hogy hat hónapos szükségállapotot hirdetett egész Olaszország területére a Földközi-tenger felől illegálisan érkezők számának növekedése miatt Nello Musumeci tengerügyi és polgári védelmi miniszter javaslatára kedden az olasz kormány.

Lenyúlná Orbán javaslatát a néppárti vezető

A barátságos nyilatkozatok és a korábbi egyeztetések ellenére a szövetségesek keresése az uniós pártcsaládok szintjén sem a függetlenek között ülő Fidesszel, hanem annak volt csoportjával, az Európai Néppárttal indult be igazán. Vezetőjük, Manfred Weber január elején tárgyalt Melonival, de ahogy arról mi is írtunk, ezen felháborodott a néppártiak egy része, mert Weber nem egyeztetett velük az útról. „Nincs értelme az együttműködésnek az olasz kormány pártjaival az Európai Parlamentben, amíg azok olyan nyíltan EU-ellenes pártokkal működnek együtt, mint a német AfD” – nyilatkozta az Euractivnak Jürgen Hardt, a német CDU/CSU-frakció külpolitikai szóvivője. Bár az olasz kormánykoalícióban a néppárti Hajrá, Olaszország is benne van, a másik két koalíciós párt álláspontjai „nagyrészt összeegyeztethetetlenek az EPP álláspontjával”.

Silvio Berlusconiéknak amúgy is sikerült kihúzniuk a gyufát a pártcsaládjukon belül. A Vlagyimir Putyin orosz elnökkel még mindig szoros személyes kapcsolatot ápoló egykori médiacézár Zelenszkijt tette felelőssé az ukrajnai invázióért. Az Európai Néppárt ezután lemondta az EP-képviselői Nápolyba tervezett nyári találkozóját.

Weber közeledése Meloniékhoz különösen azért érdekes, mert Orbán a néppárti szakítás vége felé épp azt javasolta, hogy a csoport fogjon össze a tőle jobbra álló erőkkel. Akkor nem volt túl sok értelme a javaslatnak, mert egyelőre messze lennének a többségtől, és a 2024-es EP-választásra se jeleznek elő ilyen komoly áttörést, így ez várhatóan továbbra sem lesz valódi lehetőség a néppártiaknak. A választás miatt viszont újra kell alakítani a képviselőcsoportokat, és az egyedül maradt Fidesznek nemigen lesz jobb alkalma arra, hogy valahová besoroljon. Akár megpróbálhatják megvalósítani Orbán javaslatát, legalább az euroszkeptikus Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR), valamint a szélsőjobboldali Identitás és Demokrácia (ID) részleges vagy teljes összeolvasztását, amiben a néppárti, ECR-es és ID-s pártokból álló olasz kormánynak kulcsszerepe lehet.

A Fideszt ebben a folyamatban felértékelheti, hogy nem sokkal az EP-választás után, 2024 második felében Magyarország veszi át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Ugyanakkor ha az olaszok nagyot akarnak szakítani az ekkor beinduló intézményi újjáalakulásban – az Európai Bizottságot és annak elnökét újraválasztják, valamint ekkortájt jár le az állam- és kormányfői Európai Tanács vezetőjének mandátuma is –, sokkal nagyobb szükségük lehet a centrista, nagykoalíciós pártcsaládokra.