Ferenc pápa: Fel kell tartóztatni az emberkereskedelmet
2023. március 5. – 15:58
A gyakran halálba vezető emberkereskedelem feltartóztatását sürgette Ferenc pápa a vatikáni Szent Péter téren vasárnap délben elmondott beszédében, amely egy héttel követte a dél-olaszországi Calabriában történt hajókatasztrófát.
A katolikus egyházfő kifejezte fájdalmát a Steccato di Cutro partjainál történt tragédia miatt. Ferenc azt mondta: imádkozik az áldozatokért, rokonaikért és a túlélőkért. Elismerését fejezte ki a helyi lakosságnak és intézményeknek a befogadásért és az általuk tanúsított szolidaritásért. Felhívást intézett a világhoz annak érdekében, hogy ilyen tragédiák ne következzenek be többé, írta az MTI.
„Az emberkereskedőket meg kell állítani, ne rendelkezzenek többé oly sok ártatlan ember élete felett” – szögezte le. „A remény útjai ne vezessenek a halálba, a Földközi-tenger kristálytiszta vizét ne szennyezze több vér, amely hasonló drámai balesetekből ered” – tette hozzá. Arra kérte az Urat, adjon erőt az embereknek a sors elfogadásához és a tragédia miatti gyászhoz.
Az egyházfő szokás szerint a pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából mondta el vasárnapi beszédét, majd annak végén szólt az egy hete történt katasztrófáról. Ferenc pápa a prédikáció után rövid csendet tartott, amelyhez csatlakoztak a téren őt hallgató hívek.
Vasárnapra hetvenre emelkedett a calabriai hajókatasztrófa megtalált áldozatainak száma. Még kutatnak 26 eltűnt két nyilvántartott ember után. Nyolcvanan élték túl a balesetet, amelyben egy Törökországból induló hajó viharba került Calabria partjainál, szikláknak ütközött és darabokra tört.
A baleset helyszínén, Steccato di Cutro tengerpartján vasárnap délután via crucist, vagyis keresztutat tartanak Angelo Panzetta püspök vezetésével. A stációkon a halottakról emlékeznek meg. A tengerparton kereszteket állítottak fel, amelyeket az összetört hajó deszkáiból állítottak össze.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!