Legalább 58 menekült hajótörés áldozata lett az olasz partoknál

2023. február 26. – 18:43

Legalább 58 menekült hajótörés áldozata lett az olasz partoknál
Az elsüllyedt, menekülteket szállító hajóról több holttestet vetett partra a tenger – Fotó: Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább 58 menekült, köztük egy csecsemő, meghalt, és több tucatnyian túlélték, miután túlterhelt hajójuk elsüllyedt vasárnap a viharos tengeren Dél-Olaszország partjainál, írta a BBC.

A jelentések szerint a hajó a Calabria régióban található Crotone tengerparti város közelében szenvedett balesetet, mintegy 150 emberrel a fedélzetén. A viharos időben bajba jutott hajónak a kikötőkapitányság és a pénzügyőrség sietett a segítségére. Több holttestet a hullámok partra vetettek. A tengerbe vesztek kisgyerekek is. Eddig nyolcvan túlélőt számolnak, közülük huszonegy embert kellett kórházba szállítani, a többieket a legközelebbi menekültügyi központban helyezték el, írta az MTI.

A Törökországból indult hajó az olaszországi partok előtt néhány méterre a parti sziklákhoz csapódott. Más hatósági beszámolók szerint a hajót a viharos hullámok törték darabokra.

Manuela Curra, a helyi kormány egyik tisztviselője a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a hajó három-négy nappal ezelőtt hagyta el a török tengerparti Izmir városát.

A fedélzeten tartózkodók az olasz hatóságok szerint főként Afganisztánból, Pakisztánból, Szomáliából és Iránból érkeztek, Sergio Mattarella olasz elnök pedig azt mondta, hogy sokan „nagyon nehéz körülmények” elől menekülnek.

Egy túlélőt letartóztattak embercsempészet vádjával, közölte a vámőrség.

Giorgia Meloni miniszterelnök közleményben fejezte ki mély fájdalmát a halálos áldozatok miatt, akiknek életét a kormányfő szerint az emberkereskedők törték ketté. Meloni bűncselekménynek nevezte, hogy egy alig húsz méter hosszú hajóval mintegy kétszáz embert szállítottak rossz időben. „Embertelen férfiak, nők, gyerekek életét az utazásért általuk fizetett jegyre váltani, a biztonságos út hamis ábrándjával” – hangoztatta közleményében a kormányfő.

Hozzátette: a római kormány elkötelezte magát az indulások megállítására és hasonló tragédiák megakadályozására. Giorgia Meloni a legmagasabb szintű együttműködésre szólította fel a kiindulási és származási országokat. Megjegyezte: magától értetődik, hogy „halottakkal spekulál” az, aki a szabályok nélküli migráció illúzióját élteti.

Matteo Piantedosi belügyminiszter kijelentette, a hatalmas tragédia bizonyítja, mennyire elengedhetetlen a határozott fellépés az illegális bevándorlás hálózatával szemben, melyet a gátlástalan emberkereskedők használnak ki saját gazdagodásukra, rögtönzött, nem megfelelő hajókkal és rossz időjárási feltételek között zajló átkelésekkel.

A tárcavezető úgy vélte, minden lehetséges kezdeményezéssel folytatni kell az indulások leállítását, és nem szabad bátorítani az átkeléseket egy jobb élet ábrándjával, ami kizárólag az emberkereskedelmet táplálja, és a mostanihoz hasonló tragédiákhoz vezet.

Matteo Salvini kormányfő-helyettes, volt belügyminiszter, a Liga vezetője közösségi oldalán azt írta, az emberkereskedelem megállítása erkölcsi kötelesség, főleg, mivel így ártatlan életeket lehet megmenteni.

A volt baloldali kormányfő, Matteo Renzi az Élő Olaszország (IV) centrumpárt vezetője hangsúlyozta, az emberkereskedőket kell megállítani, nem a tengeren életeket mentő civilszervezeteket.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke úgy fogalmazott, hogy „mélyen elszomorította” az eset, hozzátéve, hogy „az ártatlan menekültek életének elvesztése tragédia” és hogy kulcsfontosságú a menekültügyi szabályok reformja.

A megfigyelő csoportok szerint 2014 óta több mint 20 ezer ember halt meg vagy tűnt el a Földközi-tengeren.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!