Megható gesztus: a Beşiktaş szurkolói teledobálták a pályát plüssökkel a vasárnapi meccsen

1010

Több ezer plüssjátékot dobtak be a pályára a török-szíriai földrengésben érintett gyerekeknek az isztambuli Beşiktaş szurkolói az Antalyaspor elleni vasárnapi török futballmeccsen. Az akcióról több videó is megjelent az interneten.

A török Szuperligában egyébként végül 0-0-ra végződött mérkőzést 4 perc 17 másodpercnél állították meg, hogy a szurkolók a pályára dobhassák az ajándékokat – írja az Aljazeera. A február 6-i földrengés ugyanis helyi idő szerint hajnali 4 óra 17 perckor rázta meg először Törökországot.

„A drukkereink sálakat, sapkákat és plüssjátékokat dobáltak be, hogy ezekkel az ajándékokkal felvidítsák a gyerekeket a földrengés sújtotta körzetekben” – írta az MTI által idézett közleményében a klub.

A két országot érintő természeti katasztrófában már több mint 50 ezer halálos áldozatot regisztráltak, köztük volt a 65-szörös ghánai válogatott labdarúgó, Christian Atsu is, aki a Hatayspor játékosa volt.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!