A szlovák külügyminiszter privát posztban küldte el a faszba Orbánt, Németh Zsolt viszont őt küldené pszichiátriára

2023. február 21. – 18:44

Másolás

Vágólapra másolva

Rastislav Káčer szlovák külügyminiszter a magyar kormány egyik legkérlelhetetlenebb kritikusa (megnyilvánulásainak szintje és intenzitása alapján már-már trollja). Ugyan Káčer csak 2022. szeptember óta tagja a decemberben a bukás szélére sodródó Heger-kabinetnek, de azóta:

  • egy interjúban a magyar kormány szankcióellenes propagandájáról azt mondta, hogy annak érvei „mintha a Kreml kézikönyvéből származnának”,
  • Orbán Viktor magyar–görög válogatott meccsen viselt nagy-magyarországos sálját undorítónak nevezte, mivel az az ukrajnai orosz agresszió elvi alapjául is szolgáló revizionizmust hirdeti,
  • az ukrajnai invázió óta csak vergődő V4-ek külügyminisztereinek decemberi közös sajtótájékoztatóján a mellette álló Szijjártó Pétert alaposan kiosztotta, mivel magyar kollégája az ellenzéki exminiszterelnökkel, Robert Ficóval próbált szankcióellenes egységfrontot kovácsolni.

Káčer hétfő délután privát Facebook-oldalán Orbán Viktor évértékelő beszédéről mondott sarkos véleményt. A külügyminiszter posztjában értelmezte azt, hogy Orbán – béketáboros narratívájának megfelelően – élesen ellenezte az Ukrajnának küldött katonai segélyeket:

Szerinte hagynunk kellene, hogy az oroszok mihamarabb irtsák ki az ukránokat, hogy legalább ne szenvedjenek. Milyen visszataszító, milyen szánalmas, és mennyire nem keresztényi.

Káčer a magyar miniszterelnököt és a Fidesz szlovákiai stratégiai szövetségesét, Robert Fico Smer-elnököt „az orosz agresszió kárpáti kollaboránsának” nevezte.

Putyin kollaboránsainak, különösen a kárpát-medenceieknek, és a felvidékieknek, mindenkinek, aki Ukrajna lerombolásának árán akarna békét, egyetlen üzenetem van: Húzz a faszba!

A külügyminiszter a cirill betűvel írt „Иди на хуй!” kifejezéssel küldte a faszba a „kollaboránsokat”. Ezt a választ adták a fekete-tengeri Kígyó-sziget legendává magasztosult ukrán védői az orosz invázió első napján hozzájuk intézett ultimátumra.

Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának Pozsonyban tárgyaló fideszes elnöke úgy reagált Káčer posztjára, hogy „a szlovák külügyminiszternek pszichiáterre van szüksége”.

Frissítés: Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára lapunknak úgy reagált a szlovák külügyminiszter minősítéseire, hogy

Rastislav Kácer egy provokátor, ennek megfelelően kell kezelni.

(Új szó)

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!