Egy lengyel nő szerint ő a 2000-es évek leghíresebb gyerekrablásának áldozata, jön a DNS-vizsgálat
Újabb, a korábbiaknál is meredekebb fordulat állhat be a 2000-es évek talán leghíresebb emberrablási ügyében. Egy 21 éves lengyel nő, Julia Faustyna ugyanis azt állítja, hogy ő lehet a 2007-ben, 3 éves korában egy portugáliai nyaralóapartmanból elrabolt Madaleine McCann, és személyazonossága tisztázása érdekében DNS-tesztnek akarja magát és a McCann-szülőket alávetni. Sőt, a Daily Beast kedden publikált értesülései, illetve Faustyna Instagram-posztjai alapján úgy tűnik, hogy az eltűnt lány szülei bele is mentek a DNS-vizsgálatba.
Felfedezte magán, hogy ő Madeleine
A lengyel nő néhány napja jelentkezett azzal, hogy semmire sem emlékszik a gyerekkorából, kivéve azt, hogy egy meleg tengerparton teknősöket simogat más gyerekek társaságában. Családja sem rémlik neki, ellenben a Madeleine egyik elrablásával kapcsolatba hozott német Christian B-ről kiadott rendőrségi fotók alapján a férfi szerinte hasonlít arra, akire gyerekkori zaklatójaként emlékszik.
Faustyna állítása szerint poszttraumás amnéziában szenved, és egy pedofil áldozata volt; Madeleine-nel való azonossága akkor merült fel nála, amikor gyanút fogott amiatt, hogy rokonai nem beszélnek őszintén a gyerekkoráról. Ráadásul vonásaiban is felfedezte a hasonlóságot a 3 éves kislánnyal:
„Hasonló a szemünk, az arcunk formája, a füleink, az ajkaink, a fogak közti rés, a szemben látható folt.”
Amikor Julia Faustyna elhitte magáról, hogy ő voltaképpen nem más, mint Madeleine McCann, létrehozott egy Instagram-fiókot, ahol a nyilvánosságot is megpróbálta meggyőzni az azonosságról. Az ügy iránti érdeklődést jól mutatja, hogy a fióknak több mint egymillió követője lett.
Madeleine McCann eltűnése
A brit állampolgárságú Madeleine McCann egy portugáliai nyaraláson, a család apartmanjából tűnt el, miközben a szülők barátaikkal egy 120 méterre levő étteremben vacsoráztak.
Az emberrablást gyanító portugál rendőrség előbb egy, a Praia da Luz üdülővárosban élő brit férfit gyanúsított meg, majd még 2007 szeptemberében a szülőkre terelődött a gyanú, őket már gyilkossággal gyanúsították, ám egy év után ejtették a vádat.
Az ügyben 2020-ban, tizenhárom év után került elő újabb gyanúsított, egy bizonyos német Christian B., aki szexuális bűncselekményekért jelenleg is börtönben ül. A férfi az eltűnés idején Portugáliában, Praia da Luz környékén tartózkodott, ahogy egy Jaguart és egy Volkswagen kisbuszt használt – előbbit pont Madeleine eltűnésének másnapján íratták át egy augsburgi ember nevére, de közben továbbra is Christian B. használta azt. 2022 áprilisában a férfit Portugáliában hivatalosan is meggyanúsították az emberrablással. Németországban pedig tavaly októberben Christian B.-t több, Portugáliában elkövetett szexuális bűncselekménnyel vádolták meg – igaz, ezek között nem szerepel McCann elrablása.
A Sat1 német adó tényfeltáró dokumentumfilmben gyűjtött össze minden eddig feltárt információt, és keresett meg minden, az üggyel összeköthető szereplőt; a dokumentumfilmet részletesen ismertettük.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!