A kémballonügy óta először tárgyalt az amerikai és a kínai külügyminiszter

2023. február 19. – 00:04

Másolás

Vágólapra másolva

A Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia (MSC) szünetében tárgyalt egymással szombaton Antony Blinken amerikai és Vang Ji kínai külügyminiszter – írja az MTI egy magas rangú amerikai külügyi vezető bejelentése nyomán.

A tárgyalás részletei nem kerültek nyilvánosságra, de a jelentőségét az adja, hogy ez volt az első magas szintű érintkezés a két ország között azóta, hogy az Egyesült Államok két hete lelőtt egy állítólagos kínai felderítő léggömböt. Blinken februárban az incidens miatt lemondta a tervezett pekingi látogatását. Az ballon kilövése óta több további hasonló eset is történt az Egyesült Államokban is Kanadában is.

A müncheni találkozó előtt szombaton Vang ismételten bírálta az Egyesült Államokat, amiért lelőtte a léggömböt, amely Washington szerint kémléggömb, míg Kína szerint egy pályájáról letért meteorológiai megfigyelő léggömb volt.

Az értekezleten mondott beszédében Vang azzal is megvádolta Washingtont, hogy tagadta Kína gazdasági eredményeit és gátolni igyekszik a további fejlődését.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!