Magával is végzett a férfi, aki a tömegbe lőve tíz embert megölt Los Angeles mellett

Önmagával is végzett az a férfi, aki egy Los Angeles-i táncstúdióban tüzet nyitott a tömegre, tíz embert megölve és legalább tíz másikat megsebesítve. A 72 éves elkövető, akit a hatóságok Huu Can Tranként azonosítottak, egy fehér furgonban végzett magával egy fegyverrel. A hatóságok továbbra is nyomozzák, mi lehetett a férfi indítéka.

A lövöldözés abban a Los Angeles melletti Monterey Parkban történt, amit többnyire ázsiai származású amerikaiak laknak, és amelyet egy időben az első külvárosi kínai negyedként emlegettek, írja a Guardian. A lap szerint miután a 72 éves férfi tüzet nyitott a táncstúdióban tartózkodókra, nem sokkal később Alhambrában is lövöldözni akart egy másik táncos helyszínen, de ott két vendég el tudta venni a fegyverét. Ezután elmenekült. A hatóságok szerint azzal, hogy elvették a fegyverét, szinte biztosan egy újabb tragédiát akadályoztak meg. Az áldozatok főleg az 50-es, 60-as korosztályból kerültek ki, miután a táncstúdiót főleg idősebbek látogatták.

Az ügyben a hatóságok egyelőre két fegyvert azonosítottak: az alhambrai vendégek által a férfitől elvett fegyver egy, a szokásosnál nagyobb tárral rendelkező félautomata pisztoly volt, aminek tartása törvénybe ütközhet Kalifornia államban. A másik fegyver szintén egy pisztoly, ezt az elkövető mellett találták meg a fehér kisbuszban. A kisbuszba vasárnap délután hatolt be a rendőrség különleges alakulata, miután több órán át vizsgálták azt kívülről.

A rendőrök a furgont Torrance-ben, a második helyszíntől 34 kilométerre találták meg, ahol – Monterey Parkhoz hasonlóan – sok ázsiai amerikai él. Huu Can Tran holtteste a furgonban volt, a seriff tájékoztatása szerint agyonlőtte magát.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!