A hófúvás otthonokat zárt el, a mentőegységek közlekedése akadozik az Egyesült Államokban, ahol egyre több a halálos áldozat

2022. december 26. – 18:39

Másolás

Vágólapra másolva

Egyre több halálos áldozatuk van a hóviharoknak, amelyek végigsöpörtek az Egyesült Államokon. Az MTI által közölt adatok szerint már legalább 48 halálesetről számoltak be a hatóságok, ezek közül csak New York állam nyugati részén 27-en haltak meg. Buffalo városában húszan veszítették életüket. A hatóságok előzetesen arra hívták fel a figyelmet, hogy a korábban közölteknél jóval több halálos áldozattól tartanak, mert sokakról nem tudnak azok közül, akik otthonukban rekedtek, vagy az utakon autójukba szorultak.

Az Erie-tó mellett Buffalo repülőterét hétfő reggel is több, mint 110 centiméter hó borította, a légi forgalom eredetileg hétfőig tartó leállítását meghosszabbították kedd reggelig. Egy métert meghaladó hó hullott Michigan állam egyes részein is.

Az Erie-tó viharos hullámai 2022. december 23-án a New York állambeli Hamburgban. Buffalo külvárosában és környékén óránként több mint 70 mérföldes széllökések voltak, amelyek a teljes ünnepi hétvégén keresztül áramszüneteket és egyéb károkat okoztak – Fotó: John Normile/Getty Images
Az Erie-tó viharos hullámai 2022. december 23-án a New York állambeli Hamburgban. Buffalo külvárosában és környékén óránként több mint 70 mérföldes széllökések voltak, amelyek a teljes ünnepi hétvégén keresztül áramszüneteket és egyéb károkat okoztak – Fotó: John Normile/Getty Images

New York állam kormányzója nyomatékosan kérte az állam nyugati megyéiben élőket, hogy saját épségük érdekében tartsák tiszteletben a közlekedési tilalmat. Kathy Hochul elmondta, hogy egyes otthonokban több mint 48 órája el vannak zárva az emberek a külvilágtól áram nélkül, mert az időjárási körülmények megnehezítik a mentőegységek mozgását. Az állam vezetője minden idők leghosszabb és következményeiben legsúlyosabb hóviharáról beszélt.

A mentésbe a Nemzeti Gárda több száz embere is bekapcsolódott, a rendőrségnek vasárnap estig 500 alkalommal kellett bajba került emberek segítségére sietnie.
Az elmúlt napok téli vihara további 10 ember halálát okozta Ohio államban, ahol még pénteken a hóval borított autópályán 40 jármű rohant egymásba. Halálos balesetek voltak Kansas, Missouri és Kentucky államban, Vermontban lezuhanó faág sújtott halálra egy embert, míg Wisconsinban egy ember vízbe fulladt, mert beszakadt alatta egy folyó jege.

A déli Mississippi állam fővárosában, Jacksonban arra kérték az embereket hogy csak forralás után fogyasszák a vezetékes vizet, mert a fagyos időben megrepedtek a vízvezetékek.

New York állam nyugati részén a rendkívüli havazást az úgynevezett tó-hatás okozza, amelynek lényege, hogy a közeli Nagy-tavak feletti páratömeg a szárazföld fölé sodródik és ott a hidegben hó formájában csapódik ki. A legsúlyosabban érintett Buffalo városa közvetlen Erie-tó partján fekszik.

Hétfő reggelre az Egyesült Államok szinte teljes területén – Florida déli részét és a nyugati partvidéket kivéve – ismét fagypont alá csökkent a hőmérséklet, a leghidegebbet, mínusz 22 Celsius-fokot Észak-Dakota államban mérték. A következő napokban fokozatos melegedés várható, de az ország nagy részén maradnak az átlag alatti hőmérsékletek.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!