Saját magát is vérszivattyúba terelte Oroszország

Új harci képességre tett szert az ukrán hadsereg azoknak a dróntámadásoknak az alapján, amelyek Oroszország területén minden korábbinál mélyebben, az ukrán határtól 700 kilométerre is elértek egy orosz katonai bázist. A New York Times szerint a Moszkvától 170 kilométerre fekvő Rjazany és a dél-oroszországi Szaratov közelében lévő katonai repülőtereket elérő drónokat Ukrajna területéről indították el. Ha ez így van, az azt jelenti, hogy az Ukrajnára támadó Oroszországnak rendszerszinten kell szembenéznie azzal, hogy a válaszcsapások már saját hátországában lévő objektumokat érinthetnek.

Ezt már a hétfői támadások utáni nap is igazolta: kedden Kurszkban ért célt egy ukrán harci drón.

Önmagában nem új, hogy az orosz agresszióra válaszként az ukrán erők orosz területen lévő célpontokat értek el. „A háború eleje óta vannak rejtélyes robbanások orosz katonai objektumoknál. Ezek jelentős része ukrán akció volt, egy részét nyíltan elismerték, egy részét csak közvetve” – mondta Rácz András Oroszország-szakértő, akivel a háború jelenlegi szakaszát elemeztük.

A Német Külpolitikai Társaság munkatársa szerint az oroszországi robbanások egy része lehet orosz szabotázs is, más részüket – az ukrán határhoz közelebb – harci helikopoterekkel vagy Tocska ballisztikus rakétákkal hajtották végre az ukránok. Ilyen volt például rögtön a háború második napján, február 25-én a millerovói orosz katonai repülőteret ért ukrán támadás. Azóta az ukránok több alkalommal is sikeresen mértek csapásokat más orosz katonai repülőterekre is.

Ami a szaratovi – pontosabban a gyagiljevói hadászati bombázó repteret elérő –, valamint a hasonló rjazanyi és kurszki akciókat illeti, más minőséget jelentenek, mivel eddig Ukrajnának nem volt a nyilvánosság előtt ismerten olyan drónja, amely ilyen, 5-700 kilométeres mélységben lévő objektumokat is képes lett volna elérni. Amennyiben most már van – a New York Times cikke szerint igen –, „a kérdés az, hogy mennyi lehet belőle” – jegyezte meg a katonai szakértő, aki szerint az új ukrán képesség valódi potenciáljáról az árul majd el sokat, hogy az oroszok ezután távolabbra helyezik-e el bombázóikat.

Befagyás és vérszivattyú

A tél közeledtével az elemzések alapvetően a háborús frontvonalak befagyásával, alacsonyabb intenzitású harcokkal számolnak – bár ez egyrészt területenként eltérő lehet, másrészt ettől még folytatódhatnak az orosz irányból indított, Ukrajna civil infrastruktúráját célzó rakétatámadások. A frontvonalakat itt lehet megnézni az Institute for the Study of War amerikai agytröszt térképein:

A dél-ukrajnai Herszon térségében – ahol az orosz megszállók a békeidőben 300 ezres várost csaknem kilenc hónapos megszállás után elhagyva a Dnyeper túloldalára húzódtak vissza, jelentősen szűkítve lehetőségeiket – a front csendesebb lehet, de keleten, a Donbasz egyes pontjain megmaradnak a kirívóan súlyos összecsapások. Ilyen lehet Bahmut városa, amelyet már most az I. világháborús „verduni vérszivattyúval” állítanak párhuzamba.

„A településnek önmagában, a háború előtti állapotot alapul véve nincs olyan stratégiai jelentősége, amely bármilyen okból indokolná a véráldozatot” – mondta Rácz.

Ez nem egy kulcsfontosságú kikötő vagy ipari központ. Bahmutot az tette fontossá, hogy nyolc éve a frontvonalban van. Az ukránok azóta erődítik, és így mostanra a Donbasz egyik legjobban megerősített városa, mondta. Azt, hogy miért épp ezen a frontszakaszon a legsúlyosabbak a harcok, részben az indokolja, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nagyon elszánt abban, hogy megszerezze az egész Donbaszt – ebben a tekintetben vált fontossá Bahmut. A szándék öngerjesztő lett, ahogy növelték az oroszok a támadásra szánt erőt, úgy tettek a védekező ukránok is.

„Bahmut mágnesként kezd működni, egyre több egységet vezényel oda mindkét fél, így lesz jelentéktelen helyszínből vérszivattyú. Az I. világháború előtt Verdunt sem ismerte senki” – mondta a katonai szakértő.

Az orosz elit láthatóan nagyon törekszik a terület megszerzésére, ezt jelzi az is, hogy innen az oroszok akkor sem csoportosították át erőiket, amikor északabbra, Harkivnál az orosz állások lényegében összeomlottak – hívta fel a figyelmet Rácz. Bahmut úgy vált mostanra a legforróbb ponttá, hogy az orosz erők eredetileg nem tervezték ennek a területnek a megtámadását, mivel a város azon a vonalon fekszik, amely a 2014-ben orosz támogatással létrejött szakadár Donyecki Népköztársaság közelében van, így az ukrán fél nyolc éve alakítja ki erődítéseit.

Itt az Ukrajna ellen február 24-én indított orosz invázió óta lényegében nem is mozdultak el a vonalak – ebben is hasonlítható Verdunhöz, ahol 1916-ban tíz hónap alatt, lényegében visszatérve az eredeti vonalakhoz 700 ezer katona halt meg. Igaz, ekkora veszteségről egyelőre nincsen szó, de a halottak száma folyamatosan növekszik. Becslések szerint összességében az orosz veszteségek halottakkal és sebesültekkel együtt megközelítik a százezer főt, és nagyjából ugyanennyi lehet az ukrán erők veszteségei is – bár megbízható adatok ezekről a számokról nincsenek.

Minél több a pótlólagos terv, annál több a halott

Harcokat itt az orosz erők eredetileg csak azért folytattak, hogy lefoglalják az ukrán erők jelentős részét. Moszkva terve ugyanis az volt, hogy északról, Harkiv felől, és délről, Zaporizzsja felől bekeríti a területet, megkerülve az erődített állásokat. Miután szeptemberre ezekben a térségekben az orosz támadók visszaszorultak, ez a terv éppúgy lekerült az asztalról, ahogyan február végén az az orosz elképzelés is, hogy Ukrajna néhány nap alatt megadja magát, és Kijev is szinte harc nélkül elesik.

Rácz szerint ennek fényében még érthetetlenebb az orosz erősítés Bahmutnál. Ha a bekerítés nem sikerült, akkor nem világos, hogy mitől sikerülne az erődítéseken keresztül a területek elfoglalása egy tíz hónap után jelentős veszteséget elszenvedő hadsereggel.

„Egy nyolc éve folyamatosan erődített terület ellen frontális támadást indítani úgy, hogy nincs döntő anyagi és technikai fölény, agyrém. Egyetemi kontextusban gondolkodva, egy ilyen tervvel nem lehetne átmenni egy hadműveleti tervezési vizsgán, már elsőéves tiszthallgatóként sem.”

Rácz szerint felmerülhetne, hogy az orosz erők ezzel akarnák felőrölni az ukrán védőket, csakhogy Ukrajna már több embert állított fegyverbe, mint az oroszok. Ha mégis emberi előfölénnyel akarna itt eredményt elérni Oroszország, az jelentheti, hogy a Kreml újabb mozgósításban gondolkodik, csakhogy „ez a II. világháborús megközelítés nem működik modern háborúkban.” Ráadásul, ha igazak a felmérések, akkor tudható, hogy radikálisan csökken a háború támogatottsága az orosz lakosság körében.

Az is ellentmond az esetleges újabb orosz mozgósítási tervekre építő stratégiának, hogy a katonák számszerű pótlása nem azonos az ütőerő fenntartásával. Donbaszban most az orosz hivatásos erők java harcol, ott vannak a legütőképesebbek, a Wagner-csoportot is beleértve. Bár a „Putyin szakácsaként” ismertté várt Jevgenyij Prigozsin által létrehozott és most már nyíltan vállalt zsoldossereg ereje sem vitán felüli, a börtönökben végigvitt toborzások nem jelentenek azonnal harcrakész profi katonai utánpótlást.

A mozgósított, gyorstalpalón kiképzett katonák pedig végképp nem helyettesíthetik a hivatásos katonákat. A szeptemberben bejelentett mozgósításról itt írtunk bővebben.

Ukrajna lassan létszámfölényben is van

Eközben Ukrajna már nemcsak egyre inkább számbeli fölényben van, de az utánpótlása is jobban biztosított. Ebben kulcsszerepe van a nyugati segítségnek: sok tízezer ukrán katona kap és kapott kiképzést nyugaton, és az EU is elkezdte a kiképzési misszióját. Orosz oldalon ugyanilyen hatékony program nincs. Mindemellett az ukrán katonák túlélési esélyei is jobbak, ebben megint csak szerepet játszik a nyugati segítség és a jobban szervezett logisztika: az ukrán sebesült katonából minden ötödik hal meg, az oroszoknál minden negyedik.

És ha ez még nem lenne elég, az ukránok jobban állnak felszereltségben is. Katonáiknak megbízhatóbb sisakjaik, golyóálló mellényeik és valódi téli felszereléseik vannak, miközben az orosz katonák ennek híján vannak, a behívottaknak maguknak kell beszerezniük felszereléseiket.

Rácz szerint nem lehetetlen, hogy „Ukrajna készül kihasználni azt az időszakot, amikor a fagytól megszilárdult a talajon és újra lehet gépesített hadműveletet folytatni. Fegyveres harc szempontjából a tél Ukrajnának kedvez.”

Ilyen ukrán támadásra Luhanszk megyében lehet leginkább esély, esetleg Zaporizzsja megyében – főleg, ha az oroszok a Donbaszon kívüli területeken saját állásaikat egyre inkább mozgósított, tehát gyengébb harci képességekkel rendelkező katonákkal akarják biztosítani.

Oroszország esetleg a civil infrastruktúra elleni rakétatámadásait tarthatná fenn – ez az ukrajnai lakosság morális és fizikai megtörését szolgálja, de közvetlenül nem hat a frontra. Ugyanakkor nem egyértelmű, hogy az idő itt Oroszországnak dolgozna: Ukrajna – ismét nyugati segítség révén – egyre hatékonyabb légvédelmet működtet, Oroszország rakétakészletei pedig nem kimeríthetetlenek. Ugyanakkor az ukrán energiarendszer súlyos károkat szenvedett már most, és ha az oroszok képesek folytatni a rakétatámadásokat, akkor a helyzet tovább romolhat.

Nem tudjuk, hány robotrepülővel és rakétával kezdték a háborút az oroszok, de az bizonyos, hogy például a modernebb robotrepülőgepeikből már a tartalékot fogyasztják – illetve ott vannak az iráni beszerzések is. Ráadásul a készleteiket nem meríthetik ki teljesen az ukrajnai háborúban, gondolniuk kell az ország teljes, szárazföldön 22 ezer kilométeres határszakaszára, köztük a négyezer kilométernyi kínai–orosz határszakasz védelmére. „Van egy szint , amely alá nem mehetnek a rakétakészletek kimerítésénél. Hogy ez mennyi lehet, 20-30 százalék, azt nem tudjuk.”

Miről szólnak a tárgyalásokra vonatkozó nyilatkozatok?

Miközben a háború elhúzódása láthatóan egyre nagyobb terhet jelent Oroszországnak, mégis egyre több az olyan nyugati nyilatkozat, amely a tárgyalásokat szorgalmazó, Ukrajnának küldött jelzésként is értékelhető.

Rácz szerint azonban nehéz szétszálazni, hogy mi ebből a nyomásgyakorlás és mi az ami csak a tárgyalás szándékának látszatát akarja kelteni.

Ukrajna mereven elutasítja a tárgyalást, ami helyenként visszatetszést kelthet, valójában azonban Oroszország semmilyen érdemi, megfontolandó tárgyalási ajánlattal nem állt elő, legfeljebb megismételték a háború eleji követelést, Ukrajna deklarált semlegességéről, és a NATO katonai infrastruktúrájának visszaállításáról az 1997 szerinti állapotra, ami egyébként Közép-Kelet-Európa, így Magyarország NATO-tagságának kiüresítését is jelentené.

Ami a tárgyalásokat illeti, valójában van kapcsolat az orosz és az ukrán fél között. Igaz, ez nem a háború lezárásáról szól – ennek elviekben sem látszik most reális forgatókönyve, és az is biztosnak tűnik, hogy az oroszok sem akarnak tárgyalni Donbasz teljes elfoglalása előtt –, hanem gyakorlati szintű feladatokról: ilyen a fogolycsere vagy a holttestek hazaszállításának egyeztetése, vagy épp az ukrajnai gabona kiszállításáról szóló egyezség meghosszabbítása.

Sok pénz, de jó befektetés ez Amerikának

„Hiába szeretné az orosz média és néhány más szereplő bábként beállítani Ukrajnát, valójában önálló aktor, amely képes saját érdekeit érvényesíteni a Nyugattal és Oroszországgal szemben is.” Rácz szerint Ukrajnát súlyánál – és a harc eddigi menetének ismeretében – eredményeinél fogva nem lehet belekényszeríteni a tárgyalásokba, „és ez a Nyugat alapvető érdekeivel is ellentétes lenne.”

Kétségtelen, hogy Ukrajna nyugati segítség nélkül a háborúban kevésbé hatékonyan tudott volna ellenállni, de az megítélés kérdése, hogy ez a nyugati támogatás drága-e a segítséget nyújtó országoknak. Rácz szerint az amerikai katonai segítség a Centre for European Policy Analysis egy tanulmánya alapján a 715 milliárd dolláros amerikai katonai költségvetésnek 5,6 százalékára teszi – azaz nagyjából 40 milliárd dollár.

Ez Magyarország 12 évnyi katonai költségvetése, ahhoz képest tehát sok, másrészt viszont „ennyi pénzért Ukrajna elvégzi a hagyományos orosz haderő felőrlését egy évtizedre”

– innen nézve ez inkább hatékony pénzfelhasználás az Egyesült Államok oldaláról.