Lerombolták az otthonát annak az iráni sportolónőnek, aki hidzsáb nélkül versenyzett

2022. december 4. – 00:15

Másolás

Vágólapra másolva

Lerombolták Elnaz Rekabi iráni hegymászó családi házát, írja a BBC. A sportoló azért került a figyelem középpontjában, mert fejkendő nélkül versenyzett egy nemzetközi versenyen, annak ellenére, hogy iráni nőknek hajukat fejkendővel vagy hidzsábbal, karjukat és lábukat pedig laza ruházattal kell takarniuk. A női sportolóknak akkor is be kell tartaniuk az öltözködési szabályokat, amikor hivatalosan képviselik Iránt a külföldi versenyeken. Rekabi később Instagram-videóban kért bocsánatot, és mondta azt, hogy a fejkendője csak leesett, de a BBC értesülései szerint a bocsánatkérést rákényszerítették.

A közösségi médiában most kezdett el körbejárni egy videó, ahol a ház romjai láthatók, illetve Rekabi bátyját is mutatja a kamera, ahogy sír, de nem tiszta, hogy milyen körülmények között történt a pusztítás. A kormányellenes aktivisták szerint bosszú történt, a félhivatalos Tasnim hírügynökség viszont azt mondja, hogy ugyan a házat valóban lebontották, de ennek az az oka, hogy a családnak nem volt érvényes engedélye az építkezésre.

Nem tiszta az sem, hogy mikor készült a videó, a Tasnim szerint még azelőtt, hogy Rekabi fejkendő nélkül versenyzett volna.

Rekabit nagy tömeg fogadta a teheráni repülőtéren a dél-koreai verseny után, hősnek kiáltották ki a tettei miatt. Fejkendő nélkül érkezett a repülőtérre is, haját fekete baseballsapkával és kapucnis pulcsival takarta. Másnap ugyanilyen ruhában találkozott az iráni sportminiszterrel.

A BBC forrása szerint Rekabit az iráni Nemzeti Olimpiai Bizottság egyik szobájában tartották fogva civil ruhás ügynökök jelenlétében, mielőtt a miniszterrel találkozott volna.

Korábban írtuk:

Iránban Mahsza Amini 22 éves kurd nő halála nyomán robbantak ki megmozdulások. Aminit szeptember közepén vette őrizetbe az erkölcsrendészet, mert nem az előírás szerint viselte a kötelező fejkendőt, a hidzsábot. Szemtanúk szerint a nőt megverték a rendőrautóban, majd kómába esett, és három nappal később egy teheráni kórházban meghalt. Egy közelmúltban közzétett halottkémi jelentés szerint Amini halálát nem ütések, hanem „egyéb betegségek” miatt fellépő agyi oxigénhiány okozta. Erről itt írtunk bővebben.

Iránban a történtek után hatalmas méretű tüntetéshullám tört ki. Hogy hogyan élik most a mindennapjaikat a nők, mit várnak a demonstrációktól, arról ott élőket kérdeztünk. Ezt a cikket itt olvashatják. Az iráni politikai helyzetről ebben a cikkünkben olvashat többet.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!