Korlátozott, mégis példátlan tüntetéseket szült a zéró-Covid Kínában

Legfontosabb

2022. november 28. – 18:37

Korlátozott, mégis példátlan tüntetéseket szült a zéró-Covid Kínában
Tüntetők vonulnak Pekingben a halálos tűz áldozataiért, valamint a kemény koronavírus miatti korlátozások elleni tartott demonstráción 2022. november 28-án – Fotó: Noel CELIS / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Régóta nem látott képsorok lepték el Kínából a külföldi közösségi oldalakat és az online médiát a hétvégén: számos kínai nagyvárosban jellemzően fiatalokból álló, néhány száz- vagy ezerfős tömegek vonultak utcára, hogy a Covid-19-járvány megfékezését célzó, végeláthatatlan lezárások és korlátozások, sőt egyes esetekben kifejezetten a rendszer ellen tiltakozzanak.

A Sanghajba és Pekingbe is elérő tiltakozások közvetlenül egy, több ezer kilométerrel odébb történt háztűz miatt indultak. A muszlim ujgur kisebbség elnyomásáról ismert Hszincsiang régió fővárosában, az augusztus óta a koronavírus terjedése miatt vesztegzár alatt álló Ürümcsiben ugyanis a hatóságok szerint tíz ember égett bent otthonában. A helyi lakosság körében sokan úgy vélték, hogy az áldozatok azért haltak meg, mert a hatóságok – a járványra hivatkozva – bezárták őket otthonukba, és nem tudtak elmenekülni a lángok elől (Kínában a mai napig bevett szokás, hogy rázárják az ajtót a karanténban lévőkre, vagy eltorlaszolják a kijáratot, hogy ne tudják elhagyni otthonukat). Bár ezt a pártállami média tagadta, sokan utcára vonultak Ürümcsiben és más hszincsiangi városokban, hogy a hatósági szigor feloldását követeljék.

Ugyan ennek hatására a helyi hatóságok bejelentették, hogy hétfőtől elkezdik lazítani a karanténszabályokat, az ürümcsi háztűz miatt több más városban is megemlékezések, majd a megemlékezésekből tüntetések kerekedtek.

Sanghaj központjában az Ürümcsi úton gyűlt össze pár száz, egyesek szerint ezer fős tömeg, de voltak demonstrációk a pekingi utcákon és elitegyetemeken is, valamint Csengtuban, Vuhanban, Nankingban és Hszianban. A megmozdulásokon jellemzően néhány száz fős csoportok követelték a korlátozások feloldását, egyes szereplők a rendszert és Hszi Csin-ping pártfőtitkár-államfőt is ekézték.

A tüntetések nem a semmiből jöttek, a közel három éve tartó járvány lezárásokkal, kijárási és utazási korlátozásokkal, szigorú karanténnal való kezelése, illetve az ahhoz köthető gazdasági nehézségek, ellátási problémák és vélhetően a pszichés fáradtság az utóbbi hónapokban több helyen vezetett kisebb-nagyobb összetűzésekhez egyetemektől iPhone-gyárakig.

Ebben a helyzetben jött az ürümcsi tűz, amely a jelek szerint sokak számára a végső cérna volt. Ugyan a néhány százfős tömegek egyelőre nem jelentenek semmilyen komolyabb kihívást a hatalom számára,

az mégis példátlan, hogy a kínai utcákon ilyen nyíltan gyalázzák a Kínai Kommunista Pártot és a központi vezetést.

A tüntetések jelzik, hogy közel kétévnyi bezártság gazdasági és társadalmi költségei nőnek, és a jobban szituált városi fiatalság egyes tagjait még a várhatóan drákói hatósági fellépés sem riasztja vissza. Egyúttal arra is rávilágítanak, hogy a Kínai Kommunista Párt (KKP) által a kínai rendszer – a hanyatló Nyugattal szembeni – felsőbbrendűségének jelképeként hangoztatott járványkezelési módszer egyre nehezebben tartható, miközben annak elhagyása politikai és közegészségügyi szempontból is kockázatos.

Kicsit eresztettek, aztán mégsem

A “dinamikus zéró-Covid-politika” keretében a helyi terjedést minimálisra próbálták csökkenteni, ezt pedig az emberi kontaktus drákói korlátozásával akarták elérni. A Covid-19 lokális terjedése esetén gyakran már néhány tucat pozitív eset után vesztegzár alá vonták az illetők háztömbjét, nagyobb esetszámnál egész városrészeket is. Emellett a fertőzöttekkel közeli kapcsolatba kerülő kontaktok és novemberig a kontaktok kontaktjai is tíznapos karanténra voltak ítélve, a járvány terjedése esetén pedig sokmilliós városokat teszteltek végig, a gócpontokban akár néhány naponta ellenőrizték az egész lakosságot.

A külföldi utazás esetén szintén karantént írtak elő (oltottságtól és teszteredménytől függetlenül), a belföldi utazást, de még a boltok és szolgáltatások használatát is mobiltelefonos “egészségügyi kód” felmutatásához kötötték, amely az ember lakhelye/tartózkodási helye, illetve kontaktjai “veszélyessége” alapján jelezte, hogy az illető fertőzésveszélyt jelent-e.

Egy védőruhás egészségügyi dolgozó segít egészségügyi QR-kódot szkennelni egy koronavírus kezelésére kialakított központnál Pekingben, 2022. november 11-én – Fotó: Tingshu Wang / Reuters
Egy védőruhás egészségügyi dolgozó segít egészségügyi QR-kódot szkennelni egy koronavírus kezelésére kialakított központnál Pekingben, 2022. november 11-én – Fotó: Tingshu Wang / Reuters

November elején a kínai kormány “húszpontos terve” egyebek mellett tízről nyolc napra csökkentette a fertőzöttekkel kapcsolatba kerülő és az országba külföldről érkező embereknek előírt karanténidőszakot, lazábbra vette a pozitív esetek kontaktkutatását (a kontaktok kontaktjait már nem kutatják fel és nem küldik karanténba), visszafogta a tömeges tesztelést. Egyes városok, például Peking felhagytak vagy ritkítottak a tömeges tesztelésen. Az üzleti élet – és a jelek szerint a kínai társadalom – számos szereplője azt remélte, hogy lassan Kínában is elindul a nyitás.

Az Oxfordi Egyetem kutatóinak hatósági szigort mérő indexe szerint bár novemberben lazult a kínai helyzet, Magyarországon, Németországban vagy Japánban legutóbb 2021 elején voltak hasonló intézkedések, mint most Kínában – a jelenlegi összehasonlításban pedig világszinten is egyedi a kínai helyzet.

A lazítás ugyanakkor természetesen növekvő esetszámhoz vezetett, amire a hatóságok kis hezitálás után ismét az emberek mozgásának aktívabb korlátozásával és a tömeges tesztelés visszahozásával reagáltak.

A japán Nomura pénzügyi cég elemzése szerint november végén a kínai gazdasági teljesítmény ötödét adó terület állt korlátozások alatt, a Bloomberg adatgyűjtése szerint a jobban érintett területeken – Pekingben, Kantonban, Csungkingban – a metrós utasok száma 70-90 százalékkal alacsonyabb volt, mint a járvány előtt, míg az autóforgalom 15-40 százalékkal esett.

Annak már korábban voltak jelei, hogy az idegek feszültek, és a zéró-Covid egyre nehezebben fenntartható.

  • Kantonban november közepén az élelem hiányára panaszkodó emberek kitörtek a karanténból, fosztogatásba kezdtek és összecsaptak a rendőrökkel.
  • Csengcsouban, a Foxconn nevű tajvani bérgyártó cég hatalmas, 200 ezer embert foglalkoztató iPhone-gyárában a járványhoz köthető kaotikus intézkedések és ellátási problémák miatt sokan október végén elszöktek a zárt rendszerben működő gyárból.
  • Ugyanebben a gyárban november során egy bérvita miatt kerültek összetűzésbe a dolgozók az orvosi szkafanderbe öltözött biztonságiakkal. Az iPhone 14 piacra dobása miatt a Foxconn a termelés növelése érdekében új idénymunkásokat akart felvenni, de az utazási korlátozások megnehezítették a migráns munkaerő toborzását. A problémát áthidalandó a cég magasabb bért ígért, amit aztán később nem volt hajlandó kifizetni – mire a munkások tüntetni kezdtek. A Foxconn végül 10 ezer jüanos fizetséggel próbálta leszerelni az elégedetlenséget.
  • A dolog egy súlyos jelképes erővel bíró mellékszála, hogy a tajvani Foxconn munkaerőhiányának enyhítése végett a helyi vezetés a Kínai Kommunista Párt alacsonyabb rendű kádereit küldte dolgozni a gyárba, hogy ne álljon le az iPhone-termelés, és az Apple magasan tudja tartani profitrátáját.

Egyes spekulációk szerint a feszültséghez az is hozzájárult, hogy a kínai nézők a katari futball-világbajnokság alatt a tévében szembesülhettek vele, hogy a világ maradék részén maszk nélküli tömegrendezvényeket tartanak. Hogy a spekuláció valós lehet, azt jelzi, hogy az utóbbi napokban a kínai közvetítésekből elkezdték kivágni a maszk nélküli közönséget közelről mutató vágóképeket.

És a helyzet visszásságához az olyan esetek is hozzájárultak, mint hogy a hétvégén a sanghaji maratonon 18 ezren, a hsziameni maratonon 28 ezren vettek részt, miközben sok helyen zár alatt volt a lakosság.

Nem példátlan, de mégis példátlan

Ebben a helyzetben jött az ürümcsi tűz, amelyet követően merőben szokatlan demonstrációk indultak Kína-szerte.

A közösségi médiából 2022. november 24-én közzétett felvételen a tíz ember halálát követelő, Ürümcsiben keletkezett tűz oltása látható – Fotó: Reuters
A közösségi médiából 2022. november 24-én közzétett felvételen a tíz ember halálát követelő, Ürümcsiben keletkezett tűz oltása látható – Fotó: Reuters

Kínában nem kifejezetten ritkák a kisebb megmozdulások. Egy 2006-os kormányzati jelentés például 87 ezer, Szun Li-ping, a Csinghua Egyetem professzora 2010-ben 180 ezer “tömegincidensről” számolt be, bár ez egy elég tág kategória, amibe minden kisebb atrocitást beleszámoltak. A tüntetéseket a kínai közösségi oldalakon követő külföldi kutatók nagyságrendileg évi ezer nagyobb tüntetést és 4-500 sztrájkot és munkaügyi demonstrációt regisztrálnak. Szintén jellemzőek a helyi ingatlan- és földhasználati vitákból fakadó helyi demonstrációk vagy a sporadikus diákmegmozdulások is.

A lokális ügyeket vagy munkaügyi és jóléti kérdéseket érintő, szétszórt és kisebb demonstrációkat a hatalom gyakran tolerálta, miután ezek korlátozott követelésekkel bírnak, nem jelentenek veszélyt a központi hatalomra, és nem a rendszer egésze ellen irányulnak – közben pedig jó eszközei a társadalmi gőz kieresztésének és a helyi káderek felelősségre vonásának. Bár az elődjeinél keménykezűbb Hszi Csin-ping pártfőtitkár 2012-es hatalomra jutása óta, és különösen az utóbbi három év korlátozásai és a járványhelyzet leple alatt növekvő társadalmi kontrollja fényében a demonstrációk száma csökkent, teljesen nem szűntek meg: korábban is voltak kisebb incidensek a drákói szigor miatt.

Ugyanakkor egyesek szerint a mostani helyzet merőben más a fentieknél. A rendszerellenes vagy az országos politikát bíráló, tágabb követeléseket (joguralom, sajtószabadság, stb.) megfogalmazó szervezkedést jellemzően igyekeznek írmagjában elfojtani (ennek mechanizmusairól itt írtunk részletesen). Ebből a szempontból a mostani helyzet nagyon más a korábbiaknál:

a tüntetők a korábbiaktól eltérően nem egy konkrét társadalmi csoport képviselői és nem egy konkrét lokális ügy vitte őket utcára, hanem egy társadalmilag vegyes csoport, akik általánosabb követeléseket fogalmaznak meg.

“Ez teszi a helyzete különösen érdekessé és potenciálisan fontossá és veszélyessé – írta William Hurst, a Cambridge Egyetem professzora. Hozzá hasonlóan Mary Gallagher, a Michigani Egyetem professzora úgy vélte, a mostani helyzet azért veszélyesebb a hatalomra nézve, mert “könnyebb egyesíteni az országszerte elszórt tüntetéseket a központi kormány egy szakpolitikai hibájával szemben, mint a (szakpolitika) végrehajtásának helyi hibáival szemben.”

Ezzel együtt a legtöbb elemző szerint egyelőre erős túlzás a korábbi idők nagyobb tüntetéshullámaihoz, például az 1989-es, Tienanmen téri vérengzéshez vezető demonstrációkhoz, vagy az 1976-os, szintén a pekingi főtéren kitört, a pártvezetés távozását követelő megmozdulásokhoz hasonlítani az egyelőre erősen korlátozott eseményeket. Hongkongban a kínai karhatalom ennél sokkal nagyobb társadalmi bázissal bíró és sokkal elszántabb tömeg ellenében is gond nélkül keresztül vitte akaratát. Általában is jellemző, hogy a világ autokráciáiban hiába egyre gyakoribbak a tüntetések, azok egyre ritkábban érnek célt.

Fehér lapért is elvisznek

A tüntetéseket belföldön természetesen cenzúrázták, és a kínai hatóságok régi szokásukhoz híven az arról beszámoló külföldi sajtót is igyekeztek korlátozni, a BBC újságíróját például Sanghajban összeverték és előállították. Még a külföldi felületeket is elérte a kínai ellenreakció, a Twitteren a hírek terjedését megakadályozandó a kínai bothadsereg lengén öltözött lányok fotóival spammelte szét a tüntetésekről szóló kínai hashtageket.

Ahogy a világ bármelyik tüntetése esetében, egyes alufólia-sisakos szereplők most is felvetették, hogy “ellenséges külföldi erők” szították a megmozdulásokat. Jellemző, hogy amikor valaki ezzel jött a pekingi tüntetőknek, elküldték a francba: “Milyen külföldi erők – Marx és Engels? A külföldi erők gyújtogattak Hszincsiangban? (...) Hozzá sem férhetünk a külföldi internethez, hogyan tudnánk kommunikálni a külföldi erőkkel?”

Egyetemisták tiltakozása a pekingi Csinghua Egyetemen 2022. november 27-én és ugyanazon a napon tartott tüntetésről visznek el egy férfit a rendőrök Sanghaban – Fotó: Reuters; Hector Retamal / AFP Egyetemisták tiltakozása a pekingi Csinghua Egyetemen 2022. november 27-én és ugyanazon a napon tartott tüntetésről visznek el egy férfit a rendőrök Sanghaban – Fotó: Reuters; Hector Retamal / AFP
Egyetemisták tiltakozása a pekingi Csinghua Egyetemen 2022. november 27-én és ugyanazon a napon tartott tüntetésről visznek el egy férfit a rendőrök Sanghaban – Fotó: Reuters; Hector Retamal / AFP

A tüntetésről szóló videók mégis képesek voltak terjedni. A tüntetők igyekeztek mindenféle trükkel – filterekkel, feliratokkal, a videókat lejátszó képernyőkről készült videók posztolásával – kicselezni a tiltott tartalmakat szűrő algoritmusokat, ami a jelek szerint bejött. A trükkök és a megosztások nagy száma fényében a cenzúra a hétvégén nem volt képes lépést tartani a videók terjedésével – bár ez vélhetően csak idő kérdése. Egy másik módszer, hogy a tiltakozók a lezárások vagy a kormány ellenzése helyett patrióta szlogeneket énekelnek és/vagy azt kiáltozzák, hogy több lezárást akarnak – a közönség természetesen érti, hogy itt a rendszer gúnyolásáról van szó.

A tüntetők közül sokan a cenzúrának és a kormány bírálatát büntető törvényeknek fityiszt mutatva – a 2020-as hongkongi tüntetésekhez hasonlóan – üres fehér lapot emeltek a magasba, ami azt jelképezi, hogy nem mondhatják ki, amit gondolnak.

A legmagasabban jegyzett kínai egyetemen, a pekingi Csinghuán egyes diákok a Friedmann-egyenlettel tiltakoztak, egyes vélemények szerint azért, mert Friedmann neve a szabadságra utal, mások szerint azért, mert az egyenlet az univerzum folyamatos tágulásáról szól, ami jelen esetben a nyitás jelképe lenne.

Sokszor persze ezek a módszerek sem segítenek. Bár a hétvégi megmozdulásokat nem verték szét, a hét elején elindultak a letartóztatások: a résztvevők azonosítását a kínai megfigyelőállam kiterjedtsége nagyban megkönnyíti. Hétfőn a korábbi tiltakozások helyszínein erősebb rendőri jelenlét volt jellemző, paravánokat vontak fel, és az üzleteket is bezáratták. A hétfő este komolyabb megmozdulások nélkül telt.

Mi a kiút?

Már tavaly ilyenkor is sok nyugati megmondóember felvetette, hogy ugyan a rendkívül alacsony kínai fertőzöttségi és halálozási adatok irigylésre méltók, nem világos, hogy a jelenlegi stratégiából milyen kiút vezet. Bár a napi 40 ezer hivatalos új fertőzött az 1,4 milliárdos lakosság fényében – nyugati szemmel – még mindig rettenetesen alacsony, de a korábbi várakozásokkal szemben a “zéró-Covid-politika” nem tudta teljesen elfojtani a vírust, a fertőzőbb variánsok megjelenésével pedig idén egyre komolyabb áron volt csak fenntartható.

A taktikát ugyanakkor nehéz elengedni. Az átoltottság különösen az idősek körében messze nem teljes, a 60 éven felülieknek harmada még nem kapta meg a harmadik oltást – ráadásul miután a nyugati mRNS-vakcinákat nem engedélyezték a kínai hatóságok, itt a valamivel alacsonyabb hatásosságú kínai vakcinákról van szó.

De még magasabb és hatásosabb átoltottság mellett is kétséges, hogy a kínai egészségügyi rendszer képes lenne kezelni a vírus eleresztését: a nyitás még a jóval fejlettebb Hongkongban, Tajvanon és Dél-Koreában is a halálozási adatok súlyos megugrásával járt. Egy tavaszi, a Nature folyóiratban megjelent tanulmányban kínai kutatók azt valószínűsítették, hogy az omikron szabadon engedése 1,5 millió halálos áldozattal járna, és az intenzív kezelésre szoruló betegek száma a kínai egészségügy kapacitásainak 16-szorosára rúgna.

Koronavírus-tesztelés Sanghajban 2022. november 25-én – Fotó: Aly Song / Reuters
Koronavírus-tesztelés Sanghajban 2022. november 25-én – Fotó: Aly Song / Reuters

Emellé jönnek a politikai költségek. A Kínai Kommunista Párt régóta hangoztatja, hogy a zéró-Covid a kínai nép győzelme a vírus felett, és Hszi Csin-ping az októberi pártkongresszuson is méltatta a stratégiát.

Miután a propaganda másfél éve azt nyomja, hogy a zéró-Covid az egyetlen helyes és felelősségteljes út, az arról való letérés pedig katasztrófát okoz, a feltételezések szerint nehezebb lenne elfogadtatni a társadalommal annak feladását.

Olyan spekulációk is vannak, amelyek szerint a történet ezen a pontján nem annyira a járványkezelésről, inkább a társadalom feletti kontroll szilárdításáról van szó. Ezt a nézetet hangoztatja például Desmond Shum, aki a kínai elit tagjából lett disszidens és Hszi Csin-ping egy hangos – és nem feltétlenül objektív – bírálója az utóbbi években (könyvéről itt írtunk részletesen). Ebben az esetben ugyanakkor szintén nehéz váltást várni.

A másik oldalról viszont a tüntetések jelzik, hogy a stratégia fenntartása egyre nehezebb, és a helyzetet az emberek idegrendszere és pénztárcája is megérzi. A kínai hatóságok és termelők igyekeztek biztosítani a gazdaság működését, a nagyobb gyárak járványkitörés esetén zárt rendszerben kezdtek működni, az ipart az állam most is támogatja. A helyzeten a nyugati kereslet ereje is sokat segített: a kínai kereskedelmi többlet a nyáron – dollárértéken – rekordokat döntött, júliusban meghaladta a havi száz milliárd dollárt. Bár az őszi hónapokra valamelyest mérséklődött, szeptember és október így is 85 milliárdos pluszt hozott.

Ugyanakkor a lezárások és korlátozások erősen megfogták a fogyasztást, és ezzel a gazdaság dinamizmusát. Idénre a kormány 5,5 százalékos növekedést várt, de a mostani állás alapján a 4 százalék is meglepetés lenne, ami európai szemmel nem rossz szám, ám Kínában – ahol az egy főre eső gazdasági teljesítmény vásárlóértéken alig több mint a magyar érték fele – ennél magasabb ütemhez vannak szokva a vállalatok és az emberek.

A kilátásokat rontja, hogy az amerikai és európai növekedés lassulása és az infláció elszabadulása visszafogta a nyugati keresletet, és ezzel a kínai exportot is: októberben már hajszálnyival alacsonyabb a kínai kivitel, mint tavaly ilyenkor. A kínai ingatlanpiac – a növekedés egy hagyományos húzóágazata – a nyár óta látványosan gyengélkedik, a lezárások terhei miatt az önkormányzatok anyagi helyzete is romlik.

Ezt pedig messze nem csak az amerikai imperializmus ügynökei hánytorgatják fel: kínai közgazdászok, üzletemberek és akadémikusok is nyíltan taglalják, hogy a jelenlegi Covid-stratégia nehezen összeegyeztethető a gazdasági növekedéssel, és irányváltásra lenne szükség.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!