Schengeni csatlakozás: az osztrák kancellár Románia határvédelmét kritizálta

2022. november 23. – 13:14

Másolás

Vágólapra másolva

Miután Gerhard Karner osztrák belügyminiszter múlt pénteken arról beszélt, hogy nem támogatja Horvátország, Bulgária és Románia schengeni csatlakozását, Karl Nehammer kancellár pontosított: szerinte tulajdonképpen inkább csak Romániával, Bulgáriával és Magyarországgal van baj.

Az osztrák kancellár szerint a három említett ország illegális bevándorlókat enged át Közép-Európa felé, míg Horvátországról ez nem mondható el. „Nem érzünk semmilyen migrációs nyomást Észak-Horvátország irányából. Mivel Horvátország példásan védi a határait, itt nem látok semmilyen problémát. Az országok csatlakozásáról egyenként szavazunk” – fogalmazott Nehammer a Kleine Zeitung kérdésére.

A DPA hírügynökség szerint az osztrák kormányfő arról is beszélt, hogy az osztrák határon feltartóztatott 100 ezer illegális határátlépőből 75 ezer olyan országokon utazott át, mint Románia, Bulgária vagy Magyarország, anélkül, hogy az ottani hatóságok regisztrálták volna őket. „Ez biztonsági kockázat, amivel foglalkoznunk kell” – tette hozzá.

Karl Nehammer szerdán Zágrábba látogat, ahol Andrej Plenković kormányfővel és Zoran Milanović államfővel találkozik.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!