Ukrán belügyminiszter: 63 megkínzott civil holttestére találtak rá Herszonnál

Kínzások jeleit találták meg annak a 63 civil embernek a holttestén, amelyeket Herszon közelében találtak meg – közölte az Interfax hírügynökség az ukrán belügyminiszter, Denisz Monasztirszkij tájékoztatása alapján. A kínzásokat Oroszország korábbán cáfolta. A BBC azt írja, Herszonban riporterük két olyan emberrel is beszélt, akik azt állították: több mint egy hónapig tartották fogva őket a kínzókamráknak nevezett helyeken. Az egyik herszoni rendőrőrsön a cellák mind más-más történetet rejtenek: a hatos például Anzseláét.

Anzsela 31 napot töltött ott négy másik nővel együtt, miután júniusban orosz katonák fogságába esett. A 49 éves Anzsela az ukrajnai februári invázió előtt egy Telethon-csatorna műsorvezetője volt. Március elején páncélozott orosz konvojok vonultak be szülővárosába, Herszonba.

Júniusban fegyveresek hatoltak be otthonába, elválasztották a barátjától, zsákot húztak a fejére, és felrakták egy buszra. Innen vitték el a hatos cellába. „A harmadik emeleten a férfiakat verték. (…) Hallani lehetett, amikor az embert árammal kínozták” – emlékezett vissza. Herszonban állítólag 11 illegális börtönt és négy kínzókamrát találtak, több mint 700 ember eltűnését jelentették be.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!