Orbán: Ukrajna már a háború előtt működésképtelen ország volt

2022. október 28. – 20:08

Másolás

Vágólapra másolva

Péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor az orosz-ukrán háború kapcsán Ukrajna finanszírozásáról, az oroszok elleni szankciókról, a gázárról és a lehetséges újabb árstopokról is beszélt. „A józan ész előbb-utóbb teret nyer” a miniszterelnök szerint, és mindenki belátja, hogy jobb lenne, ha nem lenne háború. Az orosz-ukrán háborúnak pedig úgy lehet véget vetni, ha tűzszünetet kötnek a felek, és tárgyalóasztalhoz ülnek. Vannak olyan hangok még Európában, amelyek azt mondják, hogy a háborút végig kell vinni, és az egyik félnek győznie kell, de ez azt jelentené a miniszterelnök szerint, hogy még hosszú évekig háború lenne Európa szomszédságában. A magyar kormányfő szokásos péntek reggeli rádióinterjúját szemlézte a Telex.

Minden rossznak oka: a brüsszeli szankciók

Orbán szerint az infláció mögött is a szankciók állnak, szankciók nélkül pedig az árak a felére csökkennének. Hozzátette: a kormány mindent megtesz azért, hogy az inflációt letörje.

Orbán azt is elmondta, hogy a kormány hamarosan dönt, hogy az árstopos termékek listáját újabbakkal bővítse.

Nem lesz gond a téli gázellátással a miniszterelnök szerint

Orbán szerint két kérdés van az energiával kapcsolatban, az egyik, hogy van-e forrás, és ha igen, akkor az mennyiért adja. A miniszterelnök Emmanuel Macron francia elnököt idézte, aki azt mondta, hogy „az nem barátság, ha az amerikaiak négyszer olyan drágán adják a gázt.” Orbán szerint a magas energiaárak egyetlen ellensége, ha minél több gázt szállítunk be. A miniszterelnök szerint Magyarországnak elég gáza van télire.

Ma azért magas az energia és a gáz ára Európában, mert az unió szankciókat vetett ki – mondta. Magyarország igyekszik kivonni magát a rossz döntések következményei alól, de ha az uniós országokban romlik a helyzet, az nálunk is érződik a közös piac miatt. A zavaros helyzetben megjelentek a spekulánsok is a miniszterelnök szerint, akik nyerészkedni szeretnének a válságon.

Ukrajna

A miniszterelnök elmondta, hogy Ukrajnával kapcsolatban három nagy kiadás van:

  • Az első a háború költségei, ide tartoznak fegyverek, eszközök és gazdasági kiadások, amire az Európai Uniónak külön, 9 milliárd euró körüli kerete van, és nem igényel újabb befizetéseket.
  • A kettes számú Ukrajna újjáépítési költsége, amivel akkortól számolhatunk, ha vége lesz a háborúnak. Orbán közölte: ezek beláthatatlanul nagy számok.
  • A harmadik az Ukrajna működéséhez szükséges összeg. Orbán leszögezte: Ukrajna működésképtelen, az ország a háború előtt sem tudta működtetni a gazdaságát. A működéshez szükséges összeg havonta nagyjából 5 milliárd euró lehet, a kérdés viszont az, hogy Ukrajna kitől kapja meg ezt a pénzt. Az USA és Európa folyamatosan egyeztet, és kérdéses, hogy ebben részt akarnak-e ebben az uniós tagállamok.

Az EU-csúcsról

Orbán szerint a szokásosnál mindenki idegesebb volt a múlt heti EU-csúcson, mivel minden ország bajban van, és sok problémára kéne megoldást találni.

A kormányfő úgy véli, hogy az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban egyre inkább felerősödik a közvélemény azon hangja, miszerint tűzszünet és béketárgyalások kellenek, mert ebben az esetben nem nehezíti tovább az Unióban élő emberek életét a háború. Hozzátette: Magyarországon józan emberek élnek, itt eleve ez volt a kiindulópont, hogy legyen béke.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!