Putyin pénteken ünnepélyesen Oroszországhoz csatol négy ukrán megyét

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Miután a héten négy orosz megszállás alatt álló ukrán megye, a kelet-ukrajnai Luhanszk és Donyeck, a 2014-ben annektált Krímtől északnyugatra található Herszon, illetve Dnyipro-folyó felsőbb szakaszán található Zaporizzsja lakossága egy minden szempontból illegitim „népszavazáson” kimondta elszakadását Ukrajnától és deklarálta csatlakozási szándékát Oroszországhoz, a Kreml csütörtökön bejelentette, hogy Vlagyimir Putyin pénteken Moszkvában már alá is írja a négy érintett terület – melyek részben ukrán ellenőrzés alatt állnak – csatlakozásáról szóló törvényt. Az orosz elnök ezután magyar idő szerint kettőkor beszédet mond, melyben nyilvánvalóan üzenni fog a „népszavazást” egyébként szinte teljes egységben elutasító nemzetközi közösségnek, főleg pedig Ukrajnának és a meglehetősen sikeres ukrán katonai erőfeszítéseket támogató nyugati szövetségeseknek.

Transzparensek Moszkva központjában "Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja, Herszon – Oroszország!" felirattal – Fotó: Evgenia Novozhenina / Reuters
Transzparensek Moszkva központjában "Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja, Herszon – Oroszország!" felirattal – Fotó: Evgenia Novozhenina / Reuters

(BBC)

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!