Orbán a tusványosi beszédre rátett egy lapáttal Kötcsén, ahol az EU szétesését vizionálta

2022. szeptember 16. – 18:10

Másolás

Vágólapra másolva

Az orosz-ukrán háború 2030-ig is velünk maradhat, Ukrajna pedig akár területe harmadát-felét és elveszítheti, és addigra széteshet az eurózóna és akár maga az Európai Unió is. Az eredetileg lokális háború globálissá vált azzal, hogy a Nyugat beszállt, miközben a szankciókkal lábon lövi magát Európa – idézi Orbán Viktor kötcsei beszédét a Szabad Európa. A portál több résztvevővel beszélgetve tudott meg részleteket Orbán kötcsei beszédéből, amelyről egyébként mostanáig – a korábbi évekkel ellentétben – nem szivárgott ki semmi.

A sajtóértesülés szerint, amelyet a Telex is ismertetett, a miniszterelnök arról beszélt, hogy az ukrajnai háború akár 2030-ig is elhúzódhat, és Ukrajna akár területe harmadát-felét is elveszítheti. Szerinte a háború lokális lett volna, de a Nyugat beszállt, ezzel globálissá tette, most pedig a szankciókkal lábon lőjük magunkat Európában, a szankciók okozta energiaválság miatt ugyanis télen akár az európai ipar negyven százaléka is leállhat.

Orbán kijelentette: ősszel megpróbálja megakadályozni, hogy az Európai Unió újabb hat hónappal meghosszabbítsa az Oroszország elleni szankciókat.

A kormányfő megismételte azt a Tusnádfürdőn már hangoztatott gondolatmenetét, miszerint 2030-ra széteshet az eurózóna és akár maga az Európai Unió is.

2030-ra a visegrádi négyek nettó befizető tagállammá válnak, Orbán Viktor szerint ekkor el kell gondolkodni az EU-tagság értelmén, azon, hogy ilyen körülmények között mit ad nekünk a tagság, és ha nem tudunk pozitív választ találni, le kell vonni a következtetéseket.

A miniszterelnök arról is beszélt, ő már 2010-ben látta, hogy a kínai államkapitalizmus milyen hatékony, ezért szeretne hasonló gazdasági modellt kialakítani Magyarországon, erre épül unortodoxnak nevezett gazdaságpolitikája.

Magyarországgal kapcsolatban elmondta: mindent meg kell tenni a népességnövekedésért, ezért két héten belül újabb családtámogatási intézkedéseket jelentenek be.

A miniszterelnök szerint fontos a teljes foglalkoztatottság megőrzése, a jövedelmek értékének megóvása, valamint a gazdaság folyamatos modernizálása.

Végül arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban tudatosan nevel ki egy új generációt a Fideszben, akik jól képzettek, képesek kormányozni, és akiknek 2030 után akár 2060-ig is el kell tudniuk vezetni az országot.

A magyar kormányfő a pikniken arról is beszélt, hogy egyedüli uniós politikusként felismerte az unió érdekeit, ezért ősszel megpróbálja megakadályozni, hogy az Európai Unió újabb hat hónappal meghosszabbítsa az Oroszország elleni szankciókat. Ugyanakkor reménykedik abban, hogy az olasz választások után ebben akad majd partnere.

A miniszterelnök megismételte tusnádfürdői gondolatait, hogy 2030-ra szétesik az eurózóna, de akár az egész EU is erre a sorsra juthat. A migránskártyát is elővette, amikor azt vizionálta, hogy 2040-re a francia nagyvárosokban – de akár máshol is Európában – több lesz a muszlim bevándorló, mint az őslakosok. Ebben az esetben felül kell vizsgálni a velük fenntartott kapcsolatokat.

Kötcsén jó pár éve hagyomány, hogy már a meghívóban figyelmeztetik a résztvevőket a teljes titoktartásra, a jelenlévők nem nyilatkozhatnak a bent történtekről. A szabad sajtó újságírói így csak az eseményre érkező, és onnan távozó résztvevőket tudják az utcán kérdezni, az idei találkozóról szóló Telex riportot itt tudja elolvasni, a videó pedig, amiben két kérdésre Orbán Viktor is válaszolt, itt nézhető meg.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!