- Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerint az ukrán erők jelentős előrelépést értek el az elmúlt napokban, ugyanakkor még túl korai lenne megjósolni az ellentámadásuk eredményét.
- Az utóbbi napok ukrajnai ellentámadásában olyan orosz alakulatok is súlyos veszteségeket szenvedtek, amelyek eredeti feladata Moszkva védelme és a NATO-val szembeni hadviselés volt – áll a brit katonai hírszerzés kedden ismertetett friss helyzetértékelésében.
- A Kreml szóvivője szerint nem foglalkoznak a mozgósítás kérdésével. Nem tárgyalják a katonai szolgálatra kötelezettek teljes vagy részleges mozgósításának kérdését a Kremlben – mondta Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak.
- Az ukrán kormány megfogadta, hogy az ország teljes területét felszabadítja – derült ki kedden, a védelmi miniszter helyettesének Balaklijában tartott sajtótájékoztatóján.
- A The New York Times szerint Ukrajna az amerikai és brit vezérkar segítségével tervezte meg a harkivi offenzívát.
- A Bloomberg szerint elpárolgott a tavasszal még gigantikus orosz fizetési többlet
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!